25469. lajstromszámú szabadalom • Gép betűsorok kizárására
- 8 -orrot, mely most már az (ul5) rágó hatása alatt kapaszkodásba jön a (t) kilincstárcsával, mely a (tl) fogaskerékkel merev kapcsolatban állván, a (T) tengelyt forgásba hozza. Ezen tengely, miközben elforog, bevezeti a végleges ürpótlókat, s ennek megfélelően kidobja az ideiglenes ürpótlókat, s a mellett a betűsort fokozatosan előre mozgatja, mely műveletek leírása alább következik. A (T) tengely forgásának első eredménye abban áll, hogy a (v) exczentertárcsa laposabb része (4. ábra) kerülvén a (vl) görgő alá, az ezt tartó (v2) rúd lefelé sülyed. A (v2) rúd egy (v3) lengő karral van összekapcsolva, mely (v4) csap körül lenghet, a hol ezen csapra még egy (v5) lengő emeltyű is van ágyazva, mely viszont egy (v6) rúd révén a (V) kidobólécczel áll összeköttetésben, mely utóbbi egy a (Z5) állványfal által tartott (v7) szelenczében vezettetik. Ily módon (vö) karra ható (v9) rúgó (3. ábra) lehetővé teszi, hogy a (V) kidobó előre mozduljon, s a (Q) szekrény pontosan kiválasztott rekeszéből a legalsó végleges ürpótlót az (R) forgató szerkezetbe vezesse, melynek távlati képe a 16. ábrán látható, s működési módja alább fog leíratni. Mihelyt az iirpótló ily módon az (R) forgatóba bevezettetett, ez utóbbi 90°-kal elfordul s az ürpótlót lapos oldaláról élére állítja, míg egyidejűleg az (U) emeltyű mellső végével csuklósan összekapcsolt (u4) horog lefüggő vége (12. ábra) a horog (ul4) orra következtében, mely az ideiglenes ürpótló (m) bevágásában foglal helyet, ellendül, hogy mint alább ki lesz fejtve, a betűsorban az ideiglenes ürpótlónál egy rést nyisson. Ezen műveletek az alatt mennek végbe, míg a (v) tárcsának egy konczentrikus része halad el a (vl) görgő alatt, minek megtörténtével ezen tárcsának egy következő laposabb szakasza lehetővé teszi, hogy a (v9) rúgó révén az ideiglenes ürpótló az (R) forgató szerkezetből az ürpótló csatornába, s onnan tovább a (zl) nyílásba tolatik. A bevezetett ürpótló elforgatását s egy rés megnyitását a (T) tengely (r) bütyöktárcsája eszközli (4—5. ábra), melynek laposabb kerülete jutván az (rl) rúdnak egy görgőjével érintkezésbe, lehetővé teszi, hogy ezen rúd az (r2) rúgó által fölemeltessék, mi alatt a végleges ürpótló a forgató szerkezet belsejében van. Az (rl) rúd fölemelkedése alkalmával magával emeli egy szögemeltyű egyik (r4) karját, s ily módon annak másik, fölfelé irányuló (r3) karját a gép előrésze felé lendíti (5. ábrán balra). Ez utóbbi kar fölső végén egy (r5) peczket tart, mely az eltolható (r7) fogazott léczből lefelé nyúló két (r6) akaszték között foglal helyet, a hol ezen (r7) lécz fogaival az (R) henger peremén kiképezett fogakba kapaszkodik, s az (R) hengert 90°-kal elforgatja (15. ábra). Az (R) henger (rl2) radiális bemetszéssel bír, melyben az (rl4) menesztő-tömb ül, mely rendesen az (rl5) horog által szoríttatik le, a mennyiben ez utóbbit az (r!7) rúgó a menesztő-tömb felé húzza. Az (r 15) horog egy lefelé nyúló görbe ággal van ellátva, mely az (R) henger kerületén kiképezett (rl9) árokban nyugszik. Az (rl4) menesztő mellső vége rézsútosan le van metszveA s az (rl8) nyíláson (4. és 5. ábra) keresztül bevezetett betű ezen lejtős résszel találkozva, a menesztőt kifelé tolja, miközben az | (rl5) horog a menesztőt állandóan az ürpótlóhoz nyomja, hogy azt a forgatóban megtartsa. Az (r7) lécz alsó lapjából a kizárócsatorna felé egy (r8) merev kar ágazik el (13. ábra), melyből egy lefelé irányuló (rll) peczek áll ki (4—5. ábra). Ez utóbbi rendesen működésen kívüli állásban tartja az (r9) emeltyűkart, melyet az (rl6) rúgó a gép előrésze fölé igyekszik lendíteni. Mihelyt az (r7) lécz ezen irányban elmozdul, az (r9) kar fölszabadul s előre tolja az (u4) horog alsó végét, melynek fölső vége az ideiglenes ürpótló (m) kivágását foglalja el, s a horog ezen elmozdulása a betűt tovább mozdítja, minek következtében a betűsorban egy rés keletkezik a végleges ürpótló befogadása végett. Az (r9) kar előre mozdulásának a (ql9) peczek szab határt (5. és 13. ábra), mely a (Q) szekrényt tartó (q3) szánból nyúlik lefelé. Ezen berendezés czélja abban áll, hogy