25469. lajstromszámú szabadalom • Gép betűsorok kizárására
1 7-ilc lépcsőfok Íc^-X .!. = - részével el-0'25 7 / fordul, a mikor is a (ql2) rúd a 7-ik lépcsőfokon áll meg s annak végétől távolságban nyugalomba jön. Tehát az első bevezetendő ürpótló 7-es számú lesz, melynek vastagsága 2 25 mm. Ennek bevezetése után a föntebb leírt szerkezet az (n7) tárcsát visszafelé forgatja lépcsőfokának x /7 részével s a (ql2) rúd a hetedik lépcsőn áll, ennek végétől 2 /7 távolságban a második hézagba újból egy 2'25 mm. vastag ürpótló vezettetik be. Erre az (n7) tárcsa újból elfordul lépcsőfokának V7 részével s a (ql2) rúd a lépcső végétől 1 /7 távolságban áll meg. A harmadik ürpótló szintén 225 mm. vastag, melynek bevezetése után az (n7) tárcsa újból elfordul lépcsőfokának V? részével s a (ql2) rúd a 6-ik lépcsőn áll meg, mely a 2 00 mtn.-es ürpótlóknak felel meg, melyekből még négy vezetendő be. Az (n7) tárcsa ezen utóbbi három elfordulása alatt a (ql2) rúd a 6-ik lépcsőfokon marad, úgy hogy a még fönmaradt négy ürpótló egyenlő vastag lesz. A bevezetett ürpótlók összes vastagsága tehát 3 X 2.25+ 4 X 2.00 = 14*75 mm., ebből levonandó a hét ideiglenes ürpótló vastagsága, azaz 7 X 0-75 = 5-25 mm., a mikor is fönmarad 9 50 mm. vagyis a sorból hiányzott lemért hosszúság. Az előbbiekből kitűnik, hogy kettőnél többféle ürpótló nem szükséges egy sorhoz, mivel az (n7j tárcsa egymást követő elforgásainak összege sohasem haladja túl a tárcsa egy lépcsőfokának hosszát, mi alatt az ürpótlók egy betűsorba bevezettetnek. Ha a (ql2) rúd valamely lépcsőfokon szorosan a szomszédos lépcső mellett marad állva, a sorba vezetendő ürpótlók mindnyájan egyfélék lesznek. így pl. ha egy sorban 10 hézag volna, az (n7) tárcsa a legutolsó ürpótló befogadása előtt 9-szer fordult el visszafelé, mindenkor a lépcsőfok V10 részével egyenlő fordulatot téve, tehát a (ql2) rúd az utolsó ürpótló bevezetésénél is ezen lépcsőfokon marad. A (pl3) dörzsfék (3. ábra) a (p6) tárcsa sima lapjára fejt ki hatást s az (u7) lépcsős tárcsát rögzíti, midőn a (p3) kilincs visszatér. Ha a (qll) tárcsa a (ql2) rudat fölfelé s a (Q) szekrényt mellső szélső helyzetébe mozgatja, az (F) tengely forgásának első szakaszában, a (pl3) fékből kiálló s a (Z2) állványrész egy hasítékán keresztül a (ql2) rúd (q21) bevágásába nyúló (p15) peczek segélyével a (ql2) rúd a (pl3) féket a (p8). kerületétől fölemeli, a mennyiben a (pl5) peczek a (q21) bevágás alsó lapjába ütközik. Ezen elmozdulás folytán a (pl5) peczek jobbfelőli vége egy (pl6) karhoz ütközik s azt fölemeli, mely karhoz egy lefüggő (pl7) rúd van kapcsolva (10. ábra), mely egy kinyúló (pl6) kart tart a (p3) kilincsek súlyosabb vége alatt Ily módon ezen kilincsek a (p8) tárcsából kikapcsolódnak s lehetővé teszik, hogy az (N) fogaskerekek az (nll) rúgó által zérus helyzetükbe hátrafelé mozdí itassanak. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Gép betűsorok önműködő kizárására, melynél a végleges ürpótlókat tartalmazó (Q) szekrény állása egy lépcsőkkel ellátott géprész beállításától függ, hol ez utóbbi először a betűsorban levő hézagok számának és a sor hosszának megfelelően állíttatik be s a betűsor minden egyes ideiglenes ürpótlójának végleges ürpótlóval való helyettesítése alkalmával meghatározott távolságra elmozdíttatik, hogy szükség esetén a végleges ürpótlóknak egy második fajtája legyen bevezethető, jellemezve azáltal, hogy a lépcsőkkel ellátott géprész egy (n7) lépcsős tárcsából áll, mely az első beállítás után minden egyes ürpótló kicserélésénél egy lépcső fokának annyiad részével forgattatik visszafelé, amennyit a hézagok számának recziprok értéke kitesz. 2. Az 1. igényponttal védett gépnek egy foganatositási alakja, jellemezve az (n7) lépcsős tárcsa beállítására szolgáló s azzal kapcsolatban álló fogaskerekekből összetett (N) kúp által, mely tengelye körül az ürpótlók számának és a sorhosszúságnak megfelelően forgattatik el.