24972. lajstromszámú szabadalom • Önműködő bekacsolószekezet párhuzamos kapcsolandó váltakozóáramú gépek számára

mok pedig mindinkább hosszabbak és hoszszabbak lesznek. Ha a lámpák keresztezően vannak, a parallel kapcsolandó gépek egyenlő fázisvezetékei között összekötve, akkor a bekapcsolásnak akkor kell történnie, midőn a lámpák teljes fénnyel égnek Ha ellenben a lámpák az összekapcsolandó gépek megfelelő fázisvezetékei között közvetlenül vannak összekötve, akkor a bekapcsolásnak akkor kell történnie, mikor a lámpák elsötétülnek. Ha tehát a lámpák keresztezően vannak összekötve, akkor a gépet az egyik hosszú fényhullám tartamának közepén vagy ezen időpont közelében kell bekapcsolni. A. gépésznek ezért a bekapcsoló zárását akkor kell kezdeni, a mikor a feszültség még folyton fokozódik úgy, hogy a kapcsoló zárva legyen, mielőtt még a veszélyes időpont bekövetkezik, midőn a feszültség ismét csökken. Ha ellenben a lámpák közvetlenül vannak összekötve, akkor a parallel bekapcsolás akkor foganatosítandó, mikor a lámpák teljesen sötétek. A gépész tehát a bekapcsolót akkor kezdi zárni, mikor a lámpák elalusznak úgy, hogy a kapcsoló már zárva van, mielőtt az újabb hullám megkezdődik, illetve mielőtt a veszélyes időpont bekövetkezik, midőn a feszültség ismét nagyobbodni kezd. A gépeknek ekkénti bekapcsolásával megbizott gépész nagyobb gyakorlat után ugyan elég pontosan végzi ezen munkát, az egész manipuláczió azonban mindig veszélyes marad és gyakran baleseteknek okozója; a legfigyelmesebb munkánál is baj történhetik, a mennyiben már maguk a lámpák sem eléggé megbízhatók a feszültségváltozások pontos jelzésére és így a gépészt tévútra vezethetik. Ugyanily megbizhatlanok a voltmeterek, mert ha ezek normális vagy igen érzékeny szerkezettel bírnak, akkor a mutató mozgásai oly gyorsak hogy a feszültség leolvasása rendkívül meg van nehezítve. Ha ellenben erős fékező szerkezettel bíró voltmetert alkalmazunk, akkor az nem elég érzékeny arra, hogy az áramhullámokat pontosan kövesse. Mindezekből következik, hogy sem a lámpák, sem a voltmeterek nem felelnek meg említett rendeltetésüknek a kivánt mértékben és nem jelzik a gépésznek elég pontosan a bekapcsolás pillanatát De ha a jelzés megbízhatóbb is volna, a bekapcsolásnak az említett módon való eszközlése még mindig tökéletlen maradna, a mennyiben a gépész még a pontos jelzésnél is tévedhet; a kézzel való kapcsolásnál tehát balesetek elkerülhetlenek. A jelen találmány czélja már most ezen hátrányokat oly szerkezet segélyével beszüntetni, mely a bekapcsolást önműködően végzi és egy a váltakozó áram áramkörben elrendezett kapcsolóra hat. Ezen kapcsoló akként van elrendezve, hogy kikapcsolt állásában rúgó által tartatik meg, működtetésekor pedig igen gyorsan menesztetik a bekapcsolt állásba. Magának a kapcsolónak szerkezete tetszőleges lehet, sőt az eddigi kézi kapcsoló is megtartható. A kapcsoló egy előnyösen villamosan működtetett rögzítő szerkezettel van fölszerelve, melynek fegyverzete egy a kapcsoló szerkezet által szabályozott segédáramkörben fekszik, mely utóbbi rendesen két pontban meg van szakítva. Maga a kapcsoló szerkezet két kontaktusból áll, melyek a segédáramkörnek az említett két pontban való megszakítására és zárására szolgálnak. Ezen kontaktusok egyike előnyösen egy solenoidból áll, melynek magja egy fékező henger hatása alatt áll, hogy az áramzáráshoz szükséges mozgás fékeztessék. Ezen kontaktus csak akkor hat, mikor vagy egy megfelelő hosszaságú hullám vagy egy megfelelő hosszaságú, úgynevezett sötét intervallum jelenik meg. Ezen kontaktust a következőkben időkontaktusnak fogjuk nevezni. A másik kontaktus, mely működésében teljesen szabad, előnyösen mágnesként van foganatosítva, mely a feszültség behatása alatt áll és az időkontaktussal a kellő módon együttműködik. A két kontaktus oda hat, hogy a segédáramkört zárják, még pedig csak akkor, a mikor az összekapcsolandó gépek fázisa és frekvencziája egybevág. A segédáramkör zárása csak egy kellő hosszúságú feszültséghullám legmagasabb pontjának elérésénél