24906. lajstromszámú szabadalom • Kőfúrógép
- 6 -tort megindításánál túlterheléstől megkíméljük. A (k) kapcsolóemeltyű (m) csapon ül. Utóbbin továbbá a két (o és 187) bütyökkel ellátott (n) hüvely vagy agy van elrendezve. Ezen bütykös hüvelyt a kapcsolóemeltyűn elhelyezett (q) ütköző és (p) rúgó kellő helyzetében tartja. Ha a (c) hüvelyt jobbra (a 8. és 11. ábrákra való vonatkozással, balra) körülforgatjuk, akkor a (d) bütyök az (o) bütyök fölött egyszerűen elcsappan, illetve megfordítva; ha ellenben a (c) hüvely ellentétes irányban forog, akkor az (o) bütyökre ütköző (d) bütyök az (n) agyat akként forgatja, hogy utóbbi (187) bütyke a (q) ütközőre ütközik és a (k) kapcsolóemeltyűt fölemeli, mely az (r) kontaktusív és az egymásra következő (s) kontaktusdarabok között az áramot zárja, a midőn a (189) horgonyellenállás-tekercsek (11. ábra) egymásután ismert módon kikapcsolódnak. Ha a kapcsolóemeltyű fölső végállását elérte, akkor egy a kapcsolóemeltyűn mozgathatóan megerősített lágy t) vasmag a (v) elektromágnes (u) pólusával érintkezésbe jön és itt addig tartatik fogva, míg a (v) elektromágnes gerjesztett állapotban van. Ha az elektromágnest az áramkörből kikapcsoljuk, akkor a (t) vasmagot elereszti és a kapcsolóemeltyűt az (ni) csapon elrendezett (w) rúgó eredeti helyzetébe visszahúzza, mi által a mótor az áramkörből ismét kikapcsoltatik. A (v) elektromágneshez vezető áramkörbe egy (x) emeltyű (9. és 11. ábra) és a (v) rúgós kilincs van bekapcsolva, melynek (z) orra az (x) emeltyűbe kapaszkodik. A (191) csapon (9. ábra) elrendezett (190) 'tekercsrúgó az (x) emeltyűt kifelé, illetve fölfelé forgatni törekszik. A (v) elektromágnes a (192) csavar (9. ábra) (193) csavaranya, (194) feszítő rúgó és (195) csap segélyével úgy állítható be, hogy csak egy bizonyos árammennyiség megy a mágnesen át. Ha a mágnesen nagyobb árammennyiség megy át, akkor a mágnes erősebben gerjesztetik; a(194) rúgó ellenállása legyőzetik és az (y) kilincsen levő (196) horgony a (206) pólussarúhoz vonzatik. Ezáltal az (y. z) kilincs és az (x) emeltyű között a vezető kapcsolat megszűnik, az áramkör kinyílik és a mótor megáll. A kapcsolóemeltyűnek kikapcsoló helyzetébe való visszatérésénél a kapcsoló emeltyűtengely (197) toldatát a szigetelt (198) forgó emeltyű alsó végére forgatja, mely e mellett fölső végével az (x) emeltyű (199) orrára hat és utóbbit lefelé forgatja, úgy hogy az emeltyű ismét az e közben szabaddá lett (y) kilincs (z) orra mögé mozog. A (v) elektromágnes áramköre ezáltal ismét záratik. Az áram be- és kikapcsolására, illetve a mótor megindítására vagy megállítására egy alkalmas (66) kapcsolókészülék alkalmazható (7. és 8. ábra), mely czélszerű helyzetben a (154) szekrény egyik oldalán lehet elrendezve; a kikapcsoló (200)alaplemezén a két (201 és 202) a kontaktuscsavar van elrendezve. A (207) vezetékek megfelelő (203) szelenczén át (204) kontaktuscsavarokhoz, innét az (m) tengelyhez, azután megfelelő mágneseken és kontaktusokon át a kefékhez vannak vezetve. Az (s) kontaktusgombok között alkalmas (189) ellenállások vannak elrendezve. A jelen találmány tárgyát képező kő fúró elektromos működtetésre tetszészerinti berendezések és kapcsolatok alkalmazhatók. Mindezen készülékeknek azonban a fönt leirt szerkezet előnyeivel kell birnia, mely szerkezet az áram fokozatos bekapcsolását teszi lehetővé, miután a löketdarabok egymástól eltávolíttattak, úgy hogy a mótorhorgony a löketdarabok egymásra kifejtett hatása előtt már elegendő forgási sebességgel bír, miáltal gyöngébb és könnyebb mótor alkalmazása van lehetővé téve, mint a milyenre szükség lenne, ha oly kőfúrót kellene egyszerre üzembe helyezni, melynél a löketdarabok kapcsolatban maradnak. Előnyös továbbá, hogy ez egy forgattyú segélyével létesül, mint az föntebb leíratott. A fönt leirt kőfúrógépet egy alkalmas állvány tartja, hogy a súlypont lehető mély fekvése biztosítassék, a nélkül, hogy a köpeny szélessége megnagyobbodnék. Ezen állvány úgy van berendezve, hogy nemcsak az egész fúrógép szilárdságát növeli, hanem megengedi, hogy a fúrógép az állvá-