24636. lajstromszámú szabadalom • Nyomtatótávíró

- 10 beiktatva. Ezen (90) mágnes erre (114) fegy­verzetét magához vonzza, mire a (104) kar, mely a (62) kiválasztható mágnes fegyver­zetének vonzatása által lenyomatott és a (75, 76, 77, 78) kontaktuspárokat zárta, a (119) kar által, továbbá a (122) tengely (123) karjai által lesülyesztett helyzetben a föntebb leirt módon elreteszeltetik, azaz a (62) mágnes négy (75, 76, 77, 78) kontak­tuspárja zárva tartatik és elreteszelt, vagyis állandó kapcsolatot alkot. A (103) becsap­panó kontaktus a (108) kontaktuson szintén el van reteszelve, mely tehát szintén zárt kapcsolást alkot és minthogy a másik három kiválasztható mágnes (108) kontak­tusai az előbb említett módon fölfelé for­díttattak, ennélfogva azoknak áramkörei meg vannak szakítva, miért is azok a nekik megfelelő (103) becsappanó kontaktusok által nem befolyásoltathatnak mindaddig, míg az egyes alkatrészek egy betű lenyomatása után előbbi helyzetüket ismét el nem foglalták. Az (1) billentyűnek az (A) betű átadása czéljából eszközölt lenyomása alkalmával föllépő, fönt tárgyalt első impulzusnak az lesz a következménye, hogy a (62) kivá­lasztható mágnes (65) rúdja a nyomtató­áramkörök megfelelő kilencz (69) rugójával időlegesen kontaktust képez, anélkül azon­ban, hogy ez a nyomtatóáramkörre a teljes záródás hatását gyakorolná; további követ­kezménye pedig a többi kilencz áramkörnek a (75, 76, 77) kontaktusoknál való állandó elreteszelt záródása lesz, szintén anélkül, hogy a nyomtató áramkörre hatást gyako­rolna, míg a (108, 103) kontaktusok állandó vagy elreteszelt záródásának az a követ­kezménye, hogy a nyomtatótelep a (100) drót segélyével azon áramkörbe iktattatik, mely a (62) kiválasztható mágnesnek meg­felelő (103) kontaktussal van összekötve; ezen kontaktus el lesz reteszelve. Az összes többi becsappanó kontaktusok azonban a (112) helyi telep áramköréből ki lesznek iktatva, vagy más szóval a (109) tengelynek a három (108) kontaktus eltávozását elő­idéző kilengése az összes áramköröket meg­szakítja, kivéve azokat, a melyek a (100) dróton mennek keresztül. A fővezetéken át küldött következő impul­zus, mely az említett billentyű lenyomása folytán keletkezik, egy gyönge pozitiv im­pulzus lesz, a (48) polarizált mágnes (49) horgonya ezáltal jobbra, az (54) kontaktus felé mozgattatik, a (61) kiválasztható mág­nes áramköre a fönt említett módon zára­tik, fegyverzete lehúzatik és az említett (61) kiválasztható mágnes (66) rúdja a (61) mágnesnek megfelelő nyomtatómágnesek ki­lencz (69) rúgójával időleges kontaktusba hozatik, de szintén a nyomtatóáramkör tel­jes zárása nélkül, minthogy ezen összes nyomtatóvezetékek egyéb közökkel ís bír­nak. Egyidejűleg a (61) kiválasztható mág­nes (71, 72, 73, 74) kontaktusai záratnak és elreteszeltetnek, minthogy a (61) kivá­lasztható mágnes L-alakú (125) emeltyűje az első impulzus által a (123) kar hatása alul fölszabadult (mely első impulzus a (62) mágnest befolyásolta) és ennélfogva oly helyzetben van, hogy a (61) kiválasztható mágnesnek megfelelő (104) kart (131) rúgó­jának hatása alatt elreteszelje. A (61) mág­nesnek megfelelő (103) kontaktus természe-I tesen előre lendíttetik, de a megfelelő (108) kontaktust nem befolyásolhatja, minthogy ez a fönt említett módon fölfelé fordíttatott és enuélfogva a neki megfelelő (103) kon­taktus végének pályáján kívül esik, mint ez a 6. ábrán pontozottan van megjelölve. Azon három elágaztatott munka- vagy nyom­tatóáramkör közül, melyek a (61) kiválaszt­ható mágnes (71, 72, 73) kontaktusaival vannak összekötve, a (71) kontaktus az egyedüli, mely a (100) dróttal van össze­kötve; figyelembe veendő, hogy ezen (100) drót az egyedüli, mely a nyomtatótelep áramkörébe beiktattatott. Ezen második im­pulzus által tehát a (100) drót elágazásai egyikében a (71) kontaktusok közötti köz záratott. A (100) drót az első impulzus által a nyomtatóteleppel a (103) kontaktus és a (62) kiválasztható mágnes megfelelő (108) kontaktusa útján vezetően összekötte­tett; az (A) betű munkaáramkörében még fönnálló egyedüli megszakítás tehát ezen vezeték nyomtatómágnesének egyik (69) rúgója és a (62) kiválasztható mágnes (65)

Next

/
Thumbnails
Contents