24201. lajstromszámú szabadalom • Állító készülék vasúti jelzések ill. oly készülékek számára, melyek bizonyos helyzetbe beállítandók és ezen helyzetben rögzítendők
mely a lánczot a mótortengellyel összeköti. Mindegyik (4) jelzőrúd egy tolószerkezettel van ellátva, mely elektromos úton hozatik működésbe és az alábbiakban van leírva. Ezen szerkezet arra szolgál, hogy a jelzőkart a megfelelő hajtóláncezal összekösse. A kapcsoló szerkezet, mely a motort az egyik vagy a másik jelzőkarral összeköti vagy újból kikapcsolja olyképen, hogy a jelzőkar beállítható és a motor tovább forgatható, a másik kar beállítása czéljából anélkül, hogy az előbbi jelzőkar befolyásoltatnék, ezen kiviteli alaknál egy kis (59) fogaskerékből áll, mely az irányt jelző kart a motorral összekötő alkatrészek közé van beiktatva, a motornak (60) tengelyén szabadon forog, de úgy van alkalmazva, hogy ezen tengellyel kapcsolatba hozható, amint ez később le lesz írva. A 10—14. ábráig föltüntetett kiviteli alaknál a jelzőkarok nincsenek föltüntetve és a (4) húzórudak is részben le vannak törve. (60) a mótor tengelye, (58) két működtető szíj vagy láncz, melyeknek mindegyike egy-egy jelzőkarhoz szolgál. Ezek úgy vannak elrendezve, hogy egymástól függetlenül a mótor által hajthatók legyenek; a lánczok egy irányban futnak és zárókilincsek és (61—62) zárókerekek által akadályoztatnak meg abban, hogy ellenkező irányban forogjanak. Mindegyik (58) szíj a (63—59) fogasmű által időszakosan a mótor tengelyével kapcsoltatik össze. Minden egyes szíj egy a (65) tengelyen alkalmazott (64) tárcsán fut, mely az esetben, ha a szíj helyett láncz alkalmaztatok, fogaskerék gyanánt vitetik ki, amint az a rajzon is látható. Azonkívül a láncz egy fogazott (66) kerékbe kapaszkodik, mely a (67) tengelyen ül és azután a laza (68) görgőkön fut végig (13. és 14. ábra). A (4) húzórudak egy kapcsoló szerkezettel vannak ellátva, azon czélból, hogy bármely helyzetben az (58) láncczal összekapcsolhatók legyenek, miáltal a láncz és jelzőkar is összeköttetésbe jönnek és ha a láncz mozog, a (4) rúd emeltetik és a jelzőkar a «szabad» állásba hozatik. Ezen kapcsoló szerkezet áll a (66) fogaskerékből és egy zárókilincsből, mely a fogaskereket bekapcsolja. A (67) tengelyre hasonlóképen egy (69) zárókerék van szerelve. A (70) tartóra, mely a (4) húzórúdra van erősítve, egy (71) zárókampó van alkalmazva, melyre a (67) tengely van ágyazva és melyen egy (72) görgő van, mely egy orsón lazán ül, mely orsó a (71) kampótól oldalt nyúlik ki. Ezen (72) görgő a (69) zárókerék pályájába hozható, illetve abból kitéríthető, hogy ily módon ezen kerék és hasonlóan a (66) kerék és ezzel az (58) láncz is be- illetve kikapcsolható legyen. A mótor és a leírt kapcsoló szerkezet beállítása czélszerűen az elhaladó vonat által ismert módon történik. Ezen czélból a (71) kampós rúdnak alsó végére a (74) horgonnyal bíró (73) elektromágnes van megerősítve, mely horgony, mihelyest a hozzátartozó elektromágnes által vonzatik, a kampót olyképen tolja előre, hogy a (72) görgő a (69) kereket beállítja és ily módon az (58) lánczot is bekapcsolja. Ha az elektromágnes nincs gerjesztve, akkor a kampó a mágnesektől eltávozik és a (72) görgő a keréknek pályáján kívül szabadon mozoghat, úgy hogy a (69) kerék a lánczból ki van kapcsolva. Ha a mótor forog és az egyik vagy másik bekapcsoló rész a leírt tolószerkezet segélyével a motorral és az egyik jelzőkarral van összekötve, akkor a (70) tartó és az egyik (4) húzórúd emeltetik és a jelző kar a «szabad» állásba jön. Mindaddig, míg ezen kapcsolás fönnáll, a jelzőkar is ezen állásában megmarad, ha azonban a kapcsolás megszűnik, akkor a (70) tartó a ráerősített alkatrészekkel, valamint az elektromágnesekkel és (4) húzórúddal együtt lefelé halad és a jelzőkart a «tilos» állásba emeli. A rajzon a kikapcsoló szerkezet az irányt jelző kar és a mótor közé van beiktatva és egy (59) fogaskerékből áll, mely a motornak (60) tengelyén ül. Magától értetődik, hogy ha ezen (59) kerék egy távolságot jelző karhoz tartozik, akkor nem lehet lazán a (60) tengelyre alkalmazva, hanem ezzel kényszermozgásban van összekötve. Az irányt jelző karhoz tartozó (59) kerék azon oldalán, ahol a kapcsolás eszközöltetik, egy (75)