23780. lajstromszámú szabadalom • Nagy terhek, pl. házak és hasonlók emelésére és eltolására szolgáló készülék

közti oldalán egy kissé kúpos (15) toldata van, a melyre meghosszabbítás gyanánt helyezzük a tulajdonképeni (16) kapcsoló­emeltyűt, a melynek segélyével forgatjuk a (3) orsót. A teher egy támasz közvetítésével a (7) tartólemezen nyugszik, és ennek hegyes (19) léczei akadályozzák meg, hogy lecsúsz­szék. Mivel gyakran előfordul, hogy a támasz fölülete egy kevéssé ferde, a (7) lemez (8) golyós csapjának megfelelő előforgatása által ez kiegyenlíthető, úgy hogy a támasz mindig egészen fölfekszik a (7) tartólemezre. A golyós csapágy kenésére egy _L alakú kenőlyuk szolgál (1. ábra), a melynek füg­gélyes része por stb. behatolásának elkerü­lése czéljából a (18) csavarral van elzárva. Ha már most egy terhet akarunk föl­emelni, akkor erre az 1—4. ábrabeli ké­szülék szolgál. Ha azonban terhet oldalt is el akarjuk tolni, akkor ezen emelőkészüléket illetve ennek (1) állványát a szán (21) leme­zére lazán ráhelyezzük, a mely lemeznek fölfelé álló szegélyei által helyzetében meg­tartatik. A (21) lemez a szán (26) sínéin lazán fekszik föl és oldalt a sínekhez fekvő toldatok által úgy van megtartva, hogy csak a sínek irányában tolható el. Ezt egy (23) csavarorsó által érjük el, a melynek vége elforgathatóan, de eltolhatlanul van a lemez (22) agyába erősítve, míg az orsó maga a (25) csapágyállványba van helyezve, mely a (26) síneken csavarok által, de beállíthatóan, van megerősítve. Egymástól bizonyos távol­ságban alkalmazott (27) gerendák által van­nak a sínszálak egymással összekötve. A sínek hordképességének növelésére és merevítésük czéljából középbordáikra (28) vaslemezek vannak szögecselve, a melyek az egyik oldalon mintegy 80—100 mm.-el előállanak, a másik oldalon pedig ugyan­annyival hátrább vannak helyezve oly módon, hogy a szánnak az egyik vagy másik irány szerinti meghosszabbítása alkalmával az egyik sínpár előálló részei pontosan a szomszédos sínpár megfelelő hézagaiba jutnak. A (23) orsó forgatására, tehát a terhek eltolása czéljából, ezen orsó egyik végén lévő négyszögletű (24) részre egy (34) kap­csolókerék van a (31) kapcsoló emeltyű villaalakú karjai közé helyezve, a melyben egy, e kapcsolókerékbe bekapcsolódó (32) kilincs van ágyazva, mely a (33) rúgó által lesz a kapcsoló kerékkel összeköttetésben tartva. A (31) kapcsolóemeltyű működtetése czéljából, az emelőkészűlék (9) kapcsoló­emeltyűjéhez hasonlóan egy toldatcsapja van, a melyre a (35) meghosszabbítást dugjuk. Mihelyt a (23) orsót annyira elforgatjuk, vagyis a teher annyira el van tolva, hogy az orsó esetleg az anyából kijöhetne, a (30) csavarokat a (25) állványból kiemeljük, a (25) állványt az orsó forgatása által, a mi mellett a (21) lemez szilárdan fölfekszik, annyira eltoljuk, a mig a csapállvány meg­erősítő ly-ukai a (26) sinek legközelebbi (29) lyuksora fölé nem jutnak, a mire a (25) csapágyállványt ismét lecsavaroljuk és az eltolást tovább végezhetjük. Bizonyos számú ily egyszerű emelő készülék ill. toló­szán alkalmazása által egész házakat emel­hetünk és tolhatunk el. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Készülék nagy terhek, pl. házak és hason­lók emelésére és eltolására, mely áll egy minden irány szerint elmozgatható (7) tartólemezből és (3) csavarorsóból, valamint az (1) állványból, a melynek talpa a (21) lemezbe beleillik, a mely a (26) síneken lazán fekve, a rajtalévő teherrel együtt eltolható a (23) csavar­orsó által, a melynek (25) csapállványa a síneken beállíthatóan van megerősítve. 2. Az 1. igénypont alatti emelőkészűlék egy kiviteli alakja, a melynél a (7) tartólemez, golyóalakú (8) csapja segélyével minden irány szerint elforgathatóan a (3) csavar­orsó fölső végét képező (4) serpenyőben van ágyazva és egy rácsavarolt kétrészü (6) gyűrű által rögzíttetik, a menetekkel ellátott emelőorsó pedig egy oly (2) csa­varanyába van ágyazva, mely néhány lépcsőzetes kiugrásával fekszik föl az (1) állvány megfelelő fölületeire. 3. Az 1. igénypont alatti emelőkészülékkel kapcsolatos eltoló készülék, mely áll lazán a (26) síneken fölfekvő, az emelő­állvány ráhelyezésére szolgáló, karimák-

Next

/
Thumbnails
Contents