23397. lajstromszámú szabadalom • Nyomtató tuskó

tékével meguyomtatják. Az (e) közbenső be- [ tétnek (c) nyomófölületek és (b) kontúrok között fekvő részeit a nyomtatófesték ter­mészetesen nem érinti, ezek tehát megtart­ják eredeti színüket, úgy hogy a kikölyű 1 zött közbenső betét kétszínű lesz. A köz­benső betétből kikölyüzött kép a nyomtatás folyamata alatt egyidejűleg erősen a (d) alá­tétre szoríttatik, mialatt a kivágott tárgy kontúrjai ismert módon az alátétbe benyo­matnak és megfogatnak, mivel ez utóbbi a nyomtatás alatt egy kevéssel kitágíttatik, a nyomtatás megtörténte után azonban ere­deti helyzetét ismét fölveszi és ez által a kivágott képet ragasztó anyag alkalmazása nélkül erősen beszorítja. A (c) nyomófölü­letek és (b) kések között fekvő részek, mint a 3. ábrából kivehető, kissé kiállanak, mi által reliefszerű hatás éretik el. Hogy ily módon tetszőleges többszínű nyomás érhető el, érthető lesz, ha tekintetbe vesszük, hogy a (d) nyomtató alátét pl. vörösre, az (e) közbenső alátét kékre és a nyomtató tuskó (c) nyomóföliiletei feketére lehetnek föstve. Itt természetesen különféle változatok lehet­ségesek és a találmány lényege abban áll, hogy ezen hatásokat egy nyomtató tuskó által egyetlen egy munkafolyamat alatt ér­jük el. SZABADALMI IGÉNY. Nyomtatói tuskó Írásjeleknek egy alátéten való egyidejű kikölyüzésére és megerő­sítésére, az által jellemezve, hogy a (b) metszőélek között külön befestendő (c) nyomtatófölületek vannak elrendezve, melyek háromszínű nyomás hatásának elérését teszik lehetővé. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉ8ZVÉN TÁR8A8AG .IVOWOÁj QU0APE8TEN.

Next

/
Thumbnails
Contents