23246. lajstromszámú szabadalom • Elektromos csapnyitó berendezés távolfekvő pontból működtetett gázgyújtókon

zárónak a visszafelé forgatás ellen bizto­sított beállító karja és egyidejűleg áram­záró darabok gyanánt is szereplő záró ki­lincse van; az •">. ábra a csapforgót mozgató és a 3. ábrán látható kilincskeréknek, valamint az elmoz­dulásuk közepén lévő két, egymással össze­kötött és ekként elmozdulásukban határolt kilincsnek részletrajza: a (). ábra metszete a 8. ábrán oldalnézet­ben és a 9. ábrán előlnézetben is ábrázolt és a találmány szerint kiképezett biztosító berendezésekkel és a gyújtó kontaktussal fölszerelt kilincsműnek, melynek segélyé­vel pl. a 7. ábrán látható elektromos gyujtószerkezetet is működtethetjük; a 10. és 11. ábra nagyobb méretben raj­zolt részletrajz, mely a rúgóhatás alatt álló sebességszabályozó akasztékot a kü­lönböző helyzetekben ábrázolja. Az 1. és 3. ábrán látható csapbeállító ki­lincsmű szerkezete a következő; Az (a) csapforgó a csaptokban szabadon foroghat, úgy hogy ha azt egyértelemben forgatva, egymástól 90"-kal eltérő hely­zetekbe visszük, az egyik lángzó csoport­hoz vagy lángzóhoz vezető vezetéket nyitja és zárja. Az (a) csapforgóra a (b) kilincs­kerék van fölékelve, melynek fogazásába két egymással szemben fekvő (p) és (aj kilincs (1) és (2.) foga fogódzik. Eme ki­lincseket az (e) elektromágnesnek a (8) csap körül forgatható (d) fegyverzete in­dítja lengésnek. A (p) és (q) kilincsek a (3) és (4) csuklók segélyével a (d) fegy­verzet villás végeivel akként vannak ösz­­szekötve, hogy a (b) kilincskerék síkjá­ban a kellő lengést végezhessék, mely ki­lincskerék felé a kilincseket a közös (6) rúgó feszíti. Az (1) és (2) kilincsfogak el­lenkező irányúak és ha az (e) elektromág­nes a fegyverzetét meghúzza, a kilincse­ket egyidejűleg mozgásnak indítja, csak az egyik (1) kilincsfog fogja ía kilincs lefelé mozgásának második szakaszában) a ki­lincskereket egy fél fogosztással tovább tolni. Viszont a (d) fegyverzet elereszté­­sénél a közös rúgó hatása alatt mindkét kilincs fölfelé fog mozogni, de csupán csak l a (2) kilincsfog fogja a (b) kilincskereket egy fél fogosztással tovább forgatni. Ez a kilincsmozgás második felében végbemenő elmozdulás látható az 5. ábrán, míg a 3. ábrából kitűnik, hogy az (1) kilincsfog az | elmozdulás kezdetén és befejezténél a ki­­; lincskerék fogának közepén áll. A (d) fegy­­! verzet minden föl- és lefelé mozgásánál te­hát a (b) kilincskerék egy foggal fordul ■ el. A kilincsművön eszközölt egyik újítás arra szolgál, hogy a (b) kilincskerék ön­kényesen, vagy ha azt nem a kellő mér­tékben befolyásoljuk, balfelé a kellő be­álláshoz szükséges helyzeten túl elmozdul­­' jón. Ennek megfelelően a két (p) és (ql kilincs egy csuklós kapcsoló darab, legczél­­szerűbben adott hosszúságú (ö) láncz segé­lyével akként van egymással összekötve, hogy mindegyik kilincs végezhesse az aránylag csekély viszonylagos elmozdulást, melyet ennek a kilincsnek egymagában végeznie kell. hogy egy újabb fogba be­­fogódzhassék, de hogy a két kilincs egy­idejűleg egymástól annyira el ne távolod­hassák. a mennyire a (b) kilincskerék ön­kényes elfordulásánál annak következtében, hogy a kilincsfogaikat a kerék kifelé nyomja, eltávolodniok kellene, mely eset­ben a csúcsaik egymástól való távolsága | nagyobb volna, mint a mekkorának a ki­­j lincs becsappanása czéljából okvetlenül len­­; nie kell. Az elmozdulás a megrajzolt ki­­| viteli módozatnál a (b) kilincskerék fog­­| magasságának felével egyenlő. Ha a (b) . kilincskerék önkényesen indulna forgásnak, j ezt a mozgást a két kilincs (1) és (2) ki­­| lincs foga, mely egymástól nem távolod- i hátik eléggé el, megakadályozza, tehát a | kilincskerék, mely visszafelé a kilin­csek befogódzása következtében amúgy sem foroghat a túlságos nagy elmozdulás el­len is biztosítva van. A kilincsmű (e) elektromágnese az (I II) vezeték útján a 2. és 4. ábra alapján leírandó áramzáróval van összekötve. Lé­nyeges ennél az áramzárónal az, hogy a kontaktus beállító kart, - mely az adott esetben fogantyúkkal ellátott (v) mutató gyanánt van kiképezve, egyértelemben

Next

/
Thumbnails
Contents