23238. lajstromszámú szabadalom • Sűrített gáz előállítására szolgáló készülék

a 4. útira függélyes metszet a 2. ábrának ív K vonala szerint. A zárt hengeres (a) tokban (3. ábra) a szintén hengeralakú (I) forgó agy. melynek átmérője a tok átmérőjének körülbelül l/4~*;3 részét képezi, exczentrikusan van ágyazva, úgy. hogy a tok falát az egyik helyen tö­­míti. Az (ti forgó agy diametralis irányú hosszkivágással bír, melybe (in) és ín) tolattyú van vezetve. Ezen folattyúkat az (o) rúgok választják el egymástól és azokat a tok falá­hoz szorítják, úgy. hog\ az (l) forgó agy és (a) tok közti sarlóalakú tér két, illetve három egymástól elválasztott térre oszlik, melyek­nek nagysága az (1) agy forgása következ­tében folyton változik. Ha az (I) agy az 1. és 2. ábrákban teljes vonalakkal jelölt helyzetben van. a tok há­rom térre, és pedig két egyenlő nagy (l)és (2) térre (3 ábra) és egy jelentékeny nagy (3) térre oszlik. Az (1) tér a (b) szívó veze­tékkel. másik (2) tér a nyomó gáz (c) veze­tékével, a harmadik (3) tér pedig a két vezetéktől el van zárva. Az összes terek gázzal vannak megtöltve. Az (1) agynak további forgásánál az (1) tér mindinkább nagyobbodik és a másik két (2) és (3) tér megfelelően kisebbedik. Ha az agy a 3. áb­rában pontvonalozottan jelölt helyzetben van. a (2) tér teljesen megszűnik, a (3) tér ellenben mindinkább kisebbedik és az abban összegyűlt gázt jelentékenyen összenyomja, illetőleg sűríti. Ezen működés szakadatlanúl és gyorsan egymásután ismétlődik. Az (1) agynak minden fél fordúlatánál ennek foly­tán egyenlő mennyiségű gáz sűríttetik és vezettetik ennekutána a nyomó vezetékbe. A (ti) szívó illetve (e) nyomócső súgár­­irányban az (1) agyhoz képest a tokba tor­­kollanak. és pedig az (I) agy és (a) tok által képezett römítő hely tői egyenlő távolságban. A gáz beömlésének és kiömlésének szöge legfölebb 120°-ot képez, ennél kisebb szög­nél a szívó és nyomó hatás fokozódik. Az (1) agygyal a (q) tengely (2. ábra) van összekötve, mely az (r) tömítő szelencze ál­tal kifelé jól tömítve van. Az azzal szoros összeköttetésben álló (s) zsinórkorong vagy (1 rajzlap ALLAS RÉSZVÉNYTARSA6AG MrOMDAJA uUOAPESTEN ! más efféle segélyével az elektromotor vagy más hajtógép létesítette erőt átvihetjük. Mennél nagyobb az (1) agynak foigásse­­bessége. annál több sűrített gáz fejlesztefik és azért nagyobb számú lámpát égethetünk. Ha a gyártás alkalmával az ili agynak mé-I . ^ ^ retet illetőleg átmérőjét az (a) tokhoz kepest nagyobbnak vagy kisebbnek vesszük, az üzem közben a szivattyú által előállított nyomógáz viszonylag nagyobb vagy kisebb nyomással állítható elő. Természetes, hogy a nyomásnak megfelelően az (e) gunimi­­tömlö terhelését is változtatnunk kell, a vég­ből. hogy a gummitömlö csak a túlnyomást j továbbítsa, a (b) szívó vezetékbe, i Ha a szivattyú hajtására 1>6 lóerejű elek­tromotort használunk, mely körülbelül f>0 lám- 1 pátiak elegendő, akkor az egész berendezés , mintegy 80 X 40 X 10 cm.-nyi teret igényel. ! A berendezés alkalmazása egyszerű volíá­­| ná 1 és olcsóságánál fogva minden kisebb : üzemnél is lehetségessé válik. SzA 11 AD A LM I IGÉNYEK. 1 Sűrített, gáz (Pressgas) előállítására szolgáló készülék, jellemezve a gázvezetékbe ikta­tott rotáeziós szivattyú által, mely által gyors egymásutánban egyenlő mennyi­ségű gáz szívatik föl. sűríttetik és a hi iz­zókhoz közvetlenül tov:ibbíttatik. 2. az 1. alatt igényelt készülék egy kiviteli alakja jellemezve azáltal, hogy a gáz­vezetékbe iktatott hengeres (a) tokba excentrikusán ágyazott (1) agy forgat­­hatóan van alkalmazva, mely az (a) tok falához tömítve szőrül és mindkét dia­­metralisan mozgatott, az (o) rúgok által tiefolyásolt (m) és (n) tolattyúi az (a) tok falát tömítve. forgás közben a gáz szí­vása. sűrítése és továbbítása lehetővé tétetik. 3. A 2. alatt igényelt készüléknek egy fo­­ganatosítási alakjánál a (c) vezetékben uralkodó nyomás kiegyenlítésére szol­gáin berendezés, mely áll egy megfele­lően megterhelt, a (c) nyomó vezetéket í a (b) szívóvezetékkel összekötő rugalmas | (e) tömlőből. melléklettel.)

Next

/
Thumbnails
Contents