23014. lajstromszámú szabadalom • Bevésett zár
ábrán látható elzárt helyzetében azáltal tartatik meg, hogy (29) peczkével az akasztók (30) lapjára fekszik. Azonkívül ezen akasztók a (29) peczek szélességének megfelelő (31) rovátkákkal bírnak, s ezekben nyugszik a (29) peczek a retesz normális helyzeténél. A retesz (32) hasítéka azon czéllal bír, hogy lefelé való mozgása a (25) csap mentén lehetséges legyen. A dió forgatására a 4. ábrán látható kilincsfej szolgál, mely az eddig ismertektől abban különbözik, hogy e négyzet alakú (34) kivágásban nyugvó (33) rúdja alul csavarmenetekkel van ellátva s a másik fejrésznek csavarmenetes mélyedésébe esavaroltatik. Ezáltal elérjük, hogy a zár bárminő vastagságú deszkából készült ajtóknál is használható, mivel a két fejrészt többé vagy kevésbé egymásba lehet csavarolni s elforgatás ellen egy szöggel biztosítani. Azonkívül ezen szerkezet azt is megengedi, hogy a kilincs sokkal pontosabban legyen a zárfödélre illeszthető, mint eddig lehetséges volt. A zár működése most már a következő: A diót a nyíl irányában elforgatva (1. ábra), az (1) ötlő s a váltó közvetítése folytán a (2) ötlő is visszahúzatnak s a 2. ábrán föltüntetett helyzetet foglalják el. Ez természetesen csak úgy lehetséges, ha a retesz ezen alkalommal normális, tehát legmélyebb helyzetében van, a mikor is (29) peczkével az akasztók (31) rovátkáiban nyugszik, ahol az akasztók a (25) csap körül a (27) rúgókhatása ellenében elforgattatnak. A kilincsre gyakorolt nyomás megszűntével a (10, 17) rúgók hatása alatt mindkét ötlő előre csappan. Hogy most már az ötlők ezen előre csappant helj-zetükben rögzítve legyenek, a kulcsot a 2. ábrán látható nyíl irányában elforgatjuk, amikor is a kulcs szakálla az akasztók mellett elhaladva csupán csak a retesz (19) kimetszésébe kapaszkodik s ezt annyira emeli föl, míg annak (36) lapja a a (2) ötlő alsó lapjára fekszik. Ezen pillanatban az akasztók, rúgóik hatása alatt i előre csappannak, míg (28) ütközőjük a re- j tesz (29) peczkéhez nem ütközik. Ezen hely- ! zetben a retesz az akasztók (30) lapjain nyugszik s (22) toldata az ötlők visszahúzását megakadályozza, vagyis az ajtó be van zárva, mely helyzetben a kilincsfej elforgatása nem lehetséges. A zár kinyitásánál a kulcsot az ellenkező irányban forgatjuk el, amikor is először az akasztók csapjaik körűi annyira elfordulnak, míg csak (31) kivágásuk pontosan a (29) peczek alá nem érkezik, mire a retesz a 2. ábrán föltüntetett helyzetébe sülyed. Könnyen belátható, hogy ha a zárat üvegajtóknál alkalmazzuk, a fölső (l) ötlő a dió (11) karjával együtt teljesen elmaradhat, míg a zár többi része megmarad. Azonban a váltót is elhagyhatjuk ez esetben, amikor is a dió (12) orrát közvetlenül a (2) ötlő kivágásával hozhatjuk kapaszkodásba. Az ötlők, illetve az akasztók számát természetesen tetszés szerint szaporíthatjuk, anélkül, hogy a találmány lényege megváltoznék. Ezen zár előnyei egyrészt abban állanak, hogy több ötlő, azaz többszörös zárás alkalmazása által az ajtó, még ha nincs is kulcscsal elzárva, szilárdabban áll, másfelől a dió elforgatása igen megkönnyíttetik, amenynyiben a dió (11a) és (12) karjai a kéz nyomásával szemben egyenletes ellenállást fejtenek ki. Azonkívül a zárás és nyitás könnyűvé válik, mivel a retesz már saját súlya folytán is lefelé sülyed, míg az akasztóknak csapjaik körűi való elfordulása alig vehető észre. A zárás pedig teljesen megbízható, mivel a kilincsre gyakorolt bármily nagy nyomás nem eredményezheti a zár kinyílását. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Bevésett zár, jellemezve a zár tokjának vezetékeiben a kulcs által föl s alá mozgatható retesz által, mely fölemelkedése alkalmával az ötlő mögé fekszik s ezt elzárja azon czélból, hogy az ötlő úgy az ajtónak becsukására, mint bezárására is föl legyen használható, jellemezve továbbá több s váltók segélyével egymással kényszermozgásilag öszszekötött ötlők elrendezése által, melyek
