22982. lajstromszámú szabadalom • Öblítőszekrény árnyékszékek számára

Megjelent 1901. évi november lió 30-án. MAGY SZABADALMI KIÉL HIVATAL szabadalmi leírás 22982. szám. XXI/b. OSZTÁLY Öblítő szekrény árnyékszékek számára. STEIN GUSZTÁV GYÁROS ÉS SCHURIG PÁL SZERKESZTŐ BERLINBEN. A szabadalom bejelentésének napja 1901 junius hó 21 ike Jelen találmány tárgyát egy árnyékszé­kek öblítésére szolgáló öblítőszekrény ké­pezi, a mely már előzetesen a gyárban úgy állítható be, hogy belőle az öblítés czéljára csak egy bizonyos megfelelő kis mennyiségű víz folyhat ki függetlenül a vízvezetékben lévő nyomástól és nyomás ingadozástól, va­lamint attól is, vájjon az öblítőszekrényben több vagy kevesebb víz van-e. E mellett azonban ezen öblítőszekrény szükség ese­tén teljesen is kiüríthető, hogy tisztítási czélokra erős és nagy öblítést eszközölhes­sünk. Jelen öblítő szekrény még akkor is helyesen működik, ha a vízvezetékben lévő nyomás ingadozás következtében átömlés meggátlása czéljából, az úszógolyócsapot a vízvezetékben mélyre kellett állítani. Az eddig ismeretes öblítőszekrényeknél a vízelhasználás az öblítőszekrényben lévő vízmennyiségtől függött, a miből tehát az következik, hogy ezen elhasználás nem volt pontosan szabályozható. Az ismert szekré­nyeknél az úszógolyócsapot úgy kellett be­állítani, hogy a víz közel a lefolyócső be­ömlő nyílása alatt álljon, mert különben nem jö't létre a szükséges szívóhatás. Mihelyt azonban a vízvezetéki nyomás megváltozott előfordult, hogy vagy nem állott a víz oly magasan, hogy a szívó hatás bekövetkezhe­tet volna, vagy pedig a víz már az öblítő­szekrény megtöltésénél a befolyatócső be­ömlő nyílásán át kifolyt, miáltal természe­tesen nagy vízveszteség állott be. Jelen öb­lítőszekrénynél az elhasználandó vízmennyi­ség egyedül egy a vízállásnak megfelelő önönmagát beállító légbeömlő nyílástól függ, mely ha levegő belép, a vízbeömlést teljesen beszünteti. Ha tehát jelen szek­rény túlságosan meg van töltve, ennek da­czára is csak azon vízmennyiség lesz elhasz­naiható, a melyre már előzetesen a készü­lék be lett állítva. Szállodáknál, kórházaknál, laktanyáknál, stb. nagy fontosságú, hogy az öblítőszekré­nyek állandóan csak egy bizonyos vízmennyi­séget vezessenek le, mivel túlnagy vízelhasz­nálás és a víznek lefolyó csőbe való állandó átömlése következtében a pöczegödrök egy­hamar megtelnek, ha csak külön elvezető csatornákról nincs gondoskodva. Nevezett tömeglakásoknál azonban nagy fontossággal bír, hogy az árnyékszékek egy nagyobb víz­mennyiséggel is tisztíthatók legyenek. Ezen czélból azon cső, mely az öblítés megsza­kítását előidéző légbeáramlást eszközli egy láncczal vagy húzózsinórral van összekötve,

Next

/
Thumbnails
Contents