22977. lajstromszámú szabadalom • Többsarkú vezetékváltó elektromos vasutakhoz
kalmazott kényszermozgásszerű kapcsolat következtében a (c d) vezetékről leemeltetik. A váltón való áthaladás tehát ugyanúgy történik, mint a hogy azt a törzsszabadalomban leírtuk, a (p és o) szigetelőszakaszoknál az áram rövid időre kétszer megszakad, de ez a mótor a forgásirányt nem befolyásolja, mivel a szigetelőszakaszokon való áthaladásnál a motorhoz vezetett összes áramok potencziálja megváltozik. Azonkívül a segédvezeték (o p) szakasza és a (c d) vágányvezeték között rövidzárlat keletkezése is ki van zárva az (u és v) áramlevevők kényszermozgásszerű kapcsolata következtében. A (v) áramlevevőt az (1 o) pályaszakasz elhagyása előtt természetesen újra a vágányra kell fektetni, minek következtében egyszersmind az (u) áramlevevő is a kocsi födelére fekszik. SZABADALMI IGÉNY. A 21303. számú törzsszabadalomban ismertetett, csak fix részekből alkotott vezetékváltó egy kiviteli alakja oly elektromos vasutakhoz, melyeknek légvezetékei és a sínek által képezett vezetékei vannak, jellemezve az által, hogy míg az egyik vágány összes vezetékei megszakítás nélkül vezettetnek át, addig a másik vágányban a vágány által képezett vezetéket egy külön légvezetékkel helyettesítjük, melynek végei a vágánnyal öszsze vannak kötve, miközben ez utóbbi vágány valamennyi vezetékeinek potencziálja legalább is annyiszor változik, mint a hány különböző potencziálú átmenő légvezeték van alkalmazva. '1 rajzlap melléklettel.) PAUA8 RÍMVÉN1 : TÁRSASÁG NVOMOÁJA BUDAPESTÉN.