22971. lajstromszámú szabadalom • Összerakható és szállítható takaréktűzhely

végein egy-egy kivágással bír, melyekbe az i (r) rostély (rl) kampói beakaszthatók és így az (i, rostélyt vízszintes irányban tartják. Hogy a rostély ezen helyzetébe teljesen rög­zítve legyen, az (1—11) lemezek alsó szélei be vannak hajlítva. (2. ábra). A (d—e) ol­dalfalak belső fölületén csapok körül for­gathatóan (f—f) kampók vannak megerő­sítve, melyek az (a—c) homlokfalak meg­felelő (i—i) kivágásokba fektetve a két ol­dalfalat a két homlokfallal összetartják. Hogy az oldalfalak, illetve homlokfalak eset­leges eltolásának vagy mozgásának elejét vegyük a 9. ábra szerint az (a—c) homlok­falakon a behajlított élhez közel egy pléh­lemez van erősítve, mely az éllel egy kis közt képez, melybe a takaréktűzhely föl­állításánál ennek oldalfalai beleilleszten­dők. (9. ábra). A takaréktűzhely összerakása kevés he­lyet elfoglaló formában következőképen tör­ténik : Az (f—f) kampók kikapcsolása által az (a—c) homlokfalakat választjuk el a (d—e) oldalfalaktól, A homlokfalakat mindjárt végleges helyzetükbe hozzuk az által, hogy ezeket a (b) főzőlemezre fektetjük (6. ábra). Most az (r) rostély (rl) kampóját kapcsol­juk ki a baloldali (11) lemezből, a rostélyt úgy forgatjuk, hogy ez az (1) lemezre fek­szik, a mi a pántszerűen forgatható meg­erősítés által lehetséges és az (1) lemezt az (r) rostéllyal a (d) oldalfal belső fölületére fektetjük. Ez után a (d) oldalfal toladékát 90° elforgatjuk, illetve az oldalfalhoz merő­legesen állítjuk, a (d) oldalfalat az (r) ros­téllyal és (11) lemezzel a (b) főzőlemez belső fölületére fektetjük. Végre az (e) oldalfalon pántszerű forgat­hatólag megerősített (1) lemezt fektetjük az (e) oldalfal belső fölületére és ezt előb­bivel együtt a már lefektetett (d) oldalfalra fektetjük. Ezen utóbb lefektetett rész tehát nem az egész (e) oldalfal, hanem csak egy része annak, a mennyiben a pántszerűen forgatható toldalékra merőlegesen állva maradt és az összecsapott takaréktűzhely egyik oldalfalát képezi. A (t) kürtő négy oldalfala ugyancsak pánt­szerűen forgathatólag van összekötve egy­mással, hogy a kürtő használaton kívül la­pos formába legyen hozható. A kürtő teteje két (p—pl) részből áll, melyek a kürtő két szemben fekvő oldalán csuklósan vannak megerősítve. A (pl)-el jelölt rész egy he­gyes szögű (u) áthajtással bír. Ha most ezen két rész kölcsönösen közlekedik egymáshoz, a mennyiben egymáshoz hajolnak, akkor a (p) oldal, a (pl) oldal és ennek (u) hegyes­szögű áthajtása közé fekszik és a kürtő te­tejét képezik. A kémény azon része, mely üzemben a takaréktűzhelyen belül van, (o) nyílásokkal van ellátva, egyrészt a légáram szabályozhatása czéljából, másrészt pedig, hogy a kürtő alsó nyílásától eltért füst­gázok a kürtőbe juthassanak. A (b) főző­lemez (m) nyílásában lévő kürtőrész határán köröskörül (s) peremek vannak, melyek a (b) főzőlemezre feküsznek és a kürtő merő­leges helyzetét biztosítják. Az összehajtott kürtő az összecsapott ta­karéktűzhelyre tétetik. Az egész alkalmas módon pl. egy 3 darabból álló rúddal mely­nek egyes részei csuklósan vannak össze­kötve és melynek fölálló végei egy dróttal összehúzatnak, összetartandó. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Összerakható és szállítható takaréktűz­hely, az által jellemezve, hogy a csukló­san összekötött két részből álló (d és e) oldalfalak, valamint az (a—c) homlok­falak a kürtő fölvételére szolgáló nyí­lással ellátott (b) főzőlemezhez csukló­san vannak megerősítve, mely oldal- és homlokfalak egymással az (f) kampók segélyével összekapcsolhatók, továbbá, hogy a (d—e) oldalfalakra (1—11) leme­zek vannak forgathatóan szerelve, mely lemezek egyikére az (r) rostély csuklósan van megerősítve, másikára pedig az (rl) kampókkal beakasztható. 2. Az 1. alatt igényelt tűzhelynél egy ösz­szerakható kürtőnek az alkalmazása, melynek négy oldalfala egymással csuk­lósan van összekapcsolva, úgy hogy a kürtő egy síkba összecsapható és hasáb alakba is hozható. RUUA MUVÍNYTÁMAÚO NYOMOÁM IUDAPMTEN (2 rajzlap melléklettel.)

Next

/
Thumbnails
Contents