22868. lajstromszámú szabadalom • Berendezés Morse készülékeknél a papirszalagnak távírás közbeni önműködő kioldására, ill. megakasztására
áram menete a következő: (x, m, dl, 4, E, 2, y). Az (S) föladóhelyen van a közönséges (T) billentyű és (F) áramzárófej. A (T) billentyű lenyomásakor a (B) telepből pl. pozitiv áram indul, mely (B, T, o, L, r, 3, e) uton át a földbe jut. (F) kontaktusfej lenyomása által ellenkező negatív irányú áram indul a (Bl) telepből, mely ugyancsak az előbbeni úton halad. Ebből látható először, hogy a táviratozás megkezdésével az átvevő állomáson lévő papírszalag miként tekercselődik le, másodszor, hogy miként lehet a föladó állomáson a tekercselődést megakadályozni. Ha a (dl) horgony a rajzban föltüntetett állásában van, akkor az (L 0) helyi áram (m)-nél nyitva van, tehát az (E) elektromágnasen áram nem megy át, vagyis a (k) kilincs a (z) peczket fogva tartja és a kerék forgását megakadályozza, úgy hogy a papirosszalag nem tekercselődhetik le. Ha azonban táviratozunk, azaz, ha a (T) billentyűt lenyomjuk és a (B) telepet zárjuk, akkor az átvevő állomás Morse-készülékén föllépő első jelenség az, hogy a papirosszalag tovahalad ; ugyanis az áram megindulásánál (dl) horgony átbillen és az (E) elektromágnest az (L 0) áramkörbe zárja; a (k) kilincs a (z) peczket fölszabadítja és az óramű a papirost tovahajtja. A papiros ezen letekercselődését csak azáltal lehet megakadályozni, hogy az (E) elektromágnest kikapcsoljuk. Ezen kikapcsolás csak úgy létesíthető, ha az áramot a (Bl) telepből nyerjük, mert a (dl) horgony kibillenve marad, akár jő a (B) telepből az áram, akár nem; vissza csak akkor billen, ha egy negatív áram az (1 r) polaritását megváltoztatja, Míg azonban a (B) telep áramának megindulása a papirosszalag folytonos tovamozgását eredményezi, addig ugyanezen áram az (e) elektromágnes működtetését is eredményezi, minek következtében a tovamozgó papiros szalagon a (T) billentyűvel közölt Morse jelek leiratnak. Ha a táviratozást befejeztük is, a papiros még tovább letekercselődnék, ha a (Bl) telepből az ellenkező irányú áramot meg nem indítanánk. Ezért a (T) billentyű mellett (F) zárófej van alkalmazva, melyet a táviratozás befejezte után meg kell nyomni. Ezáltal az áram a (Bl) telepből indul, áthalad (F, q, L) úton, mint már említve volt, mire (dl) átbillen, mire a papiros letekercselődése megszűuik. A negatív áram biztosabb hatása kedvéért a zárófej lenyomása megismételhető SZABADALMI IGÉNY. Berendezés a papirosszalag önműködő kioldására Morse készülékeknél a táviratozás kezdetétől annak befejeztéig, jellemezve egy a Morse-készülékre alkalmazott (E) elektromágnes által, melynek bekapcsolása következtében egy az (a) horgonnyal csuklósan kapcsolt (k) kilincs a Morse táviró papirosszalagjának továbbítását közvetítő óramű (r) kerekét fölszabadítja. kapcsolatban egy (P R) polarizált mágnessel, miáltal a (B) telepből induló első áramlökések a (dl) horgony átbillenése következtében egy, az (E) elektromágnest tartalmazó (L 0) helyi áramot zárnak, kapcszlatban, továbbá a (T) billentyű mellett lévő (F) kontaktusfejjel, melynek lenyomásánál a (Bl) telepből ellenkező irányú áram indul, mely (dl) horgonyt (r) tekercsre billenti azon czélból, hogy az (L 0) helyi áram záróköre nyittassák és (w) rugónak az (a) horgonyra kifejtett hatása, illetőleg a (k) kilincsnek az (a) peczekre gyakorolt rögzítése által a papirostekercset mozgató (v) kerék zárassék. '1 rajzlap niol ItMclottol.) ~AI *. HÉ&7. VÉN YTÁRS A8ÁG NYOMDÁJA BUDAPBBT