22775. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és gép növényi levelek lapjának a szártól való elkülönítésére
tori, úgy hogy a szárnak gyönge csúcs- • része a levéllappal még összefügjön. Dohányleveleknél, mint ismeretes, az oldalas erek a középső szártól a levél csúcsa felé hegyes szög alatt ágaznak el, a miért is a dohánylevél oldalas részei nagyon könnyen elkülöníthetők a szártól, ha a leszakítást a levél csúcsától kezdve a szár feje felé eszközöljük. Ha ellenben a leszakítást, mint a jelen találmány tárgyát képező gép alkalmazásánál is a szár fejénél kezdjük, akkor az oldalas erek nem igen válnak el a szártól, a miért is a leírandó gépnél oly segédeszközöket, nevezetesen forgó késeket alkalmazunk, melyek a szártól oldalt kiinduló ereket ezeknek elágazási pontjában gyöngítik, illetőleg részben vagy teljesen elvágják, úgy hogy a levélnek oldalas részei a szártól való elkülönítésnél be nem szakadnak és az ereket is tartalmazzák. A gép törzsét képező (A) szekrény (1. ábra) az (a) vonalon át (2. ábra) képzelt vízszintes sík fölé illetőleg alá eső fölső és alsó részből áll, melyek egymással az (al) horony és facz segélyével az esetleg alkalmas tömítő anyag közbeigtatásával légzáróan összeköthetők. A két résznek egymással való összekötésére a fölbontható (a2) zárak (1. ábra) szolgálnak. Az alsó rész az (a3) lábakon nyugszik. A tetszőleges szerkezetű (B) légszivatytyú akként van az (A) szekrénnyel összekötve, hogy levelek, homok, egyéb tisztátlanságok, apró dohányrészecskék stb. ne juthassanak a légszivattyúba. A föltüntetett foganatosítási alaknál az (A) szekrény fenekében (2. ábra) az (a4) hosszhasíték van kiképezve, mely az (A) szekrényt az (Al) homoktartállyal köti össze, mely tartalmának kiüríthetése czéljából a kihúzható (A2) fenékkel van ellátva. Az (Al) tartályban a (B) szivattyúval összekötött (b) cső van elrendezve, mely alsó oldalán a szűk (bl) furatokkal van ellátva, melyeken át a levegő a (b) csőbe és ebből a szivattyúba áramoltatik. A (b) cső egyik végén tetszőleges módon el van zárva; a föltüntetett gépnél, pl. a cső vége az (Al) tartály falának egy mélyítésébe van beillesztve. Ezen elrendezés következtében az (A) szekrényből az (Al) homoktartályba hulló homok és más apró testecskék a homoktartály fenekére szállanak le, tehát nem szívatnak a (b) csőbe. Az (A) szekrény belsejében a (c) hengerek köré vezetett lyukasztott (C) heveder van elrendezve, mely a gép működése közben későbben megmagyarázandó módon a nyilak irányában mozgattatik. Ezen (C) heveder majdnem ugyanoly széles, mint az (A) szekrény és az (a4) hasíték fölött van elrendezve, úgy hogy a dohányleveleknek leszakított részei megakadályoztatnak abban, hogy az (Al) tartályba hulljanak. Az (A) szekrényben a (C) heveder egyik végénél az (a5) kibocsátó nyílás van kivágva, mely alatt a kivezető szerkezet van elrendezve, melynek (A3) szekrénye két részből áll, melyek az (A) szekrény részeihez hasonlóan az (a6) zárak (1. ábra) segélyével vannak egymással összekötve. Az (A3) szekrényben az ívalakúan meghajlított (A4) falak (7. ábra) vannak elrendezve, melyek között a (d) szárnyakat hordó (D) tengely van elrendezve, melynek szárnyai az (A4) falakkal szorosan érintkezve, tömítő zárást létesítenek. A szárnyak tetszőleges számban lehetnek elrendezve és szükség esetén szabad végükön a gummiból, bőrből vagy más tömítő anyagból készült (dl) szegélyekkel vannak ellátva, melyek a tömítő zárás biztosítására® szolgálnak. Az elrendezés következtében két vagy több (d) szárny mindig érintkezik az egymással szemben fekvő (A4) falakkal, minek következtében a küllevegő nem áramolhatik a kiürítő szerkezeten át a légszekrénybe, ellenben a (C) heveder (2. ábra) által az (a5) nyíláshoz szállított dohánylevelsk lefejtett részei két (d) szárny közé esve, a (D) tengely forgása közben az alsó (a7) nyíláson át az ez utóbbi alatt elhelyezett (A5) gyűjtő tartályba (7. ábra) ejtetnek. Ezen czélból a (D) tengely egyik végén a (d2) csavarkerék (2. ábra) van föl-