22774. lajstromszámú szabadalom • Vasúti vagy közúti kocsik padozatába sülyeszthető köpőláda

Meg-jelent 1901. évi november lió 409-án. MAGY, SZABADALMI KIR HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 22774. szára. XVT/b. OSZTÁLY. Vasúti vagy közúti kocsik padozatába sülyeszthető köpőláda. PACHL VICTOR M. K. ÁLLAMVASÚTI FŐELLENŐR BUDAPESTEN. A szabadalom bejelentésének napja 1901 márczius hó 9-ike. A vasúti kocsik folyósóin és szakaszaiban köpőládákat eddigelé, anélkül, hogy az az utasokat járás-kelésben ne akadályozta volna, elhelyezni nem lehetett és így kény­szerítve voltak a váladékot a kocsik pad­lózatára kiköpni. Ezen váladék ott megszá­radván, a folytonos rázás következtében por alakban fölszáll és a kocsik levegőjét fertőző anyaggal telíti meg és így különféle beteg­ség csiráit az utazó közönségbe beoltja. Ezen a közegészségügyi szabályokba oly nagymérvben ütköző állapoton a szabada­lom tárgyát képező köpőláda által teljesen segítve lesz, mert azt úgy a folyosókon és a szakaszokban el lehet helyezni és hasz­nálni, anélkül, hogy az a legkisebb akadályt is képezné, ezenkívül fertőtlenítő eszközül is használhatók, miután annak tartányában lévő vízbe fertőtlenítő anyag vegyíthető és ennek folytonos párolgása által a kocsik levegője fertőtleníttetik. A köpőláda áll: a padozatba sülyesztett és ahhoz szilárdan hozzáerősített (a) bádog­tokból, a kiemelhető és vízzel töltött (b) tar­tányból, továbbá a (c) betétből — mindkettő vékonybádogból készítve — végül a (d) pánt­vasból készült védrácsból. A bádogból készült részek lehetnek zománczozott vasbádogból vagy más fémből is. SZABADALMI IGÉNY. Vasúti vagy közúti kocsik padozatába sü­lyeszthető védráccsal ellátott és vízki­ömlés ellen biztosított fémből készült hygiénikus köpőláda, jellemezve a kocsi padozat tetszőleges nyílásába elhelyezett (a) bádogtok, ebbe helyezhető (c) betéttel ellátott (b) tartány és a fölötte elhelye­zett (d) vasrács által. (1 rajzlap melléklettel.) V.LLAI xftSZváMYTÁMAaXa M VOM OÍJ A BDUWTKH

Next

/
Thumbnails
Contents