22711. lajstromszámú szabadalom • Lángzó folyós égőanyagok számára
— 2 — A gázégőnek ilymódú szerkezete még anynyiban is értékes, mert az egész gázmennyiség tényleg elég és az el nem használt gázok által a levegő meg nem romlik. A készülék üzembehozatala ismert módon történik ; tudniillik (z) csőből néhány csöpp égőfolyadékot eresztünk az elgázosítóba, mely folyadék (v) szelep megnyitása által az elgázosító alatt alkalmazott csövecskén át (t) előmelegítőtányér (b) vályújába ömlik és azt meggyújtván a keletkező hő folytán az elgázosítóban tartalmazott folyadék elgázosíttatik. A (v) szelepen kitóduló gáz a fönt leírt űrös térbe tódul és innét (a) elgázosító és (t) tányér közötti résen át kifelé tódul, a hol a gáz elégettetik. Az által, hogy a láng (a) elgázosítót állandóan nyaldossa, az elgázosítóba vezetett egész folyadékmennyiség tökéletesen elgázosíttatik és mint gáz elégettetik. A 4. ábra szerint a lángot a főző edényhez képest alkalmasabb helyzetbe hozhatjuk, különösen pedig ahhoz jobban közelíthetjük, mint ez az 1—3. ábrán látható kiviteli alaknál lehetséges. (t) előmelegítő tányér az (a) elgázosítóval közvetlenül — tehát (i) nyúlványok mellőzésével •— van összekötve, (d) födél pedig (i) nyúlványok által (a) elgázosítótól megfelelő távolságra van tartva, úgy, hogy az égőgáz a nélkül, hogy az elgázosító egész fölületét körülnyaldosná, közvetlenül fölfelé tódul, és mind e mellett az elgázosító elegendő mértékben előmelegíttetik. Ezen kivitel szerint készült égőnél az elgázosító jobban kiméltetik és a melegveszteség nagy mértékben csökkentetik. SzAHAüAI.MI IGÉNYEK. 1. Lángzó folyékony égőanyagok számára, jellemezve az által, hogy gyűrűalakú (a) elgázosítója fölül (d) födéllel és alul (i) nyúlványok által bizonyos távolságra tartott (b) vályúval ellátott (t) előmelegítő tányérral van összetartva oly czélból, hogy a keletkezett űrös térben az égőgázok egyenletesen elosztassanak és melynél (a) elgázosító, valamint (t) tányér közötti űrös téren keresztül az égőgázok a lánghoz vezettetnek, továbbá jellemezve az által, hogy (v) szeleppel szemközt (k) gerincz vagy efféle van alkalmazva, a gázok egyenletesebb elosztása czéljából. 2. Az 1. igénypontban védett gázégő egy módosítása, jellemezve az által, hogy (t) előmelegítőtányér (a) elgázosítóval közvetlenül van összekötve, (d) födél pedig (i) nyúlványok által az elgázosítótól megfelelő távolságra van tartva, úgy, hogy az égőgáz a nélkül, hogy az elgázosító egész fölületét körülnyaldosná, közvetlenül felfelé tódul. (2 rajzlap melléklettel. PALLAS ftÉaZVÉNVTABSASÁG NYOMDÁJA BUDAPfiflTtlt