22703. lajstromszámú szabadalom • Regenerativ lámpa gázizzófény számára
— 2 — közönséges lángzókhoz képest tetemesen kisebbítendő. Ezért, mint az a 2. ábrán látható, czélszerűen egy egylyukú (f) fúvókát alkalmazhatunk, mely az egyébként szokásos többlyukú fúvókákhoz képest azon előnnyel bír, hogy egy bizonyos gázmenynyiségre könnyebben beszabályozható, különösen, ha a fúvóka, mint a 2. ábra mutatja, a csavarmenetes (d) részből és egy kicserélhető (f) fejből áll. A kettős henger alkalmazása folytán a henger szívó hatása természetesen megcsökken, minthogy a külső heuger ellenkező értelmű szívást gyakorol, mint a belső. A keverésre szükséges levegőt tehát főleg a kiáramló gáz eleven ereje szívja be. Minthogy azonban ezen elevenerőmennyiség a szokásos kis gáznyomásoknál csak igen csekély, ennélfogva a gáznak ós a beszívott levegőnek áramlási sebessége is csekély lesz, minek következtében a diffúzió sebessége is csökken. Oly czélból, hogy ennek daczára is a gáznak a beszívott levegővel való jó keveredését létesítjük, a keverőcsőben egy (s) szitát köll elrendezni, mely a keveredést megkönnyíti. Csakis az (f) egylyukú fúvóka és az (o) keverőszita alkalmazása mellett nyerhetjük a lángnak zajtalan égését és a feszüléknek megbízható működését. Ezen két rész ennélfogva a gázizzófény számára való regenerativlámpa lényeges részét képezi. SZABADALMI IGÉNY. Regenerativlámpa gázizzófény számára, jellemezve az által, hogy az égéshez szükséges levegő egy külső hengeren és egy ahoz tartozó tömített klilső elzárórészén keresztül a belső hengeren végig vonulni és megmelegedni kénytelen, mely levegő ezen megmelegedett állapotban a fényhatás növelése és gázmegtakarítás czéljából a világítólánghoz vezettetik, kapcsolatban egy kicserélhető egylyukú fúvókával és egy a keverőcsőben elrendezett szitalemezzel, oly czélból, hogy a gáz mennyiségét könnyen szabályozhassuk és hogy a gázlégkeverék csekély fölhajtóereje daczára a gáznak és levegőnek a keverőcsőben való benső keveredését létesíthessük. (1 rajzlap melléklettől.) X DALLAS HÉSZVÉNYTARSASAG NYOMDÁJA BUDAPESTEK