22669. lajstromszámú szabadalom • Eljárás alkoholmentes erjesztett italok előállítására

— 2 — nak a folyadék fölszinére. Időnként egyikmásik kisebb zooglea többé-kevésbé magasra vettetik föl, elreped és töredékekben visszaesik; végül nagyobb darabok lassan a folyadék fölületére szállnak föl és hirtelen szétpukkadnak, mire annak töredékei a folyadék fenekére sülyednek vissza. Ezen sajátsága miatt neveztem el ezen fajtát dissiliensnek (szétpukkadónak). Ez magyarázza meg a zoogloeák kis térfogatát és az anyagukban föllépő gázfejlődésben leli okát. A fejlődő gáz szénsavból áll. A L. D. a mint azt tapasztaltuk a baktériumok «anaerobiák»-nak nevezett osztályába (légmentes térben tenyészök) tartozik és zárt edényben sokkal jobban tenyészik. Ha a L. D. az oldat szabad oxygénjét fölemésztette,. akkor az oldat pezsgőbbé lesz ; a gáz nyomása e mellett tetemessé válhat. A szabad levegőn lévő oldat nem pezseg; a gázbuborékok ritkák és a folyadék vegyi átalakulása nagy lassúsággal megy végbe. A L. D. -f- 2°-tól 60° C.-ig terjedő hőmérsékletben tenyészik. Legkedvezőbb hőmérséklete 30 és 37° C. között van. Ezen zoogloeák egy óránál tovább 85° C. hőmérsékletnek is ellenállának, mely tulajdonságuk a tenyészetek tisztítására igen értékes. Ha a zárt edényben a pezsgés megszűnt akkor az oldat kevésbé zavaros, gáz tartalmú és a zoogloeák térfogatban, számban és súlyban növekedtek. A L. D. tenyészése közömbös és alkálikus közegben rendes. Savanyú, u. m. borkősavas. eczetsavas, sósavas, stb. közegben a zoogloeák nehezen fejlődnek és porhanyós állapotban maradnak az edény fenekén, a szénsavbuborékok igen aprók és a kivált dextranóz az edény falain egy hártyaszerű rétegben rakódik le. mely nagyobb edényeknél több cm. vastagságot érhet el. Ezen fehéres hártya a levegőn összezsugorodik és megfeketedik és eléggé összetartó amorf hártya alakját veszi föl. A L. D. rendesen az edények fenekén tenyészik ; de ha az oldat sűrűsége elegendő, a zoogloeák rétege a folyadék fölszinére emelkedik és fölső fölülete megszárad, megfeketedik és a folyadéknak kellemetlen izt kölcsönöz. Desztilált vízben a L. D. több hónapig lappangó életet folytat, mely idő annál hosszabb, minél nagyobb térfogatúak a zoogloeák. Savanyú közegben való fejlődés folyamán, a midőn a tenyészet, mint más baktériumoknál spóraalakban megy végbe, a porhanyós réteg tiszta vízben 8—10 napnál tovább nem konzerválódik. A L. D. erjedőképes czukoroldatokat a saccharomyceták (élesztőgombák) által előidézett erjedés összes tünetei mellett, pezsgés és szénsavfejlődés közben fölbontja. Van azonban egy lényeges különbség a két folyamat tüneményei között. Az élesztőgombák a fejlődésük talaját képező közegben tetemes hőmérsékemelkedést idéznek elő, míg a L. D. az oldatot még pezsgés közben is a környezet hőmérsékletén hagyja. A L. I). okozta erjedésnek jellemvonása tehát, hogy melegfejlődés nélkül megy végbe. A L. D. csak az erjedőképes vagy invertált czukrokat bontja meg. Tiszta kultúrákban nem választ ki invertint; a tiszta saccharóz-oldatok szterilek maradnak, a mi tetszőlegesen czukrozott erjesztett folyadékok nyerését teszi lehetővé. A L. D. által erjesztett folyadékok sem alkohol, sem alkaloidákat, sem ptomainokat toxalbuminokat, Bem alkoholderivátokat nem tartalmaznak. Az oldat az eredeti (közömbös savas, vagy bázikus) reakczióját megtartja. Az erjedőképes czukor fölbomlik és helyette a folyadékban literenként körülbelül 12 g. nyákos anyagot: dextranózt találunk, mely a zoogloeákat alkotó anyaggal azonos és melynek vízben való oldhatósága nem nem több, mint 12 : 1000. A dextranóz nem oldódik rézoxydammoniákban, jód nem festi meg; ez egy terniiranyag, vagyis olyan, mely csupán szénből, hydrogénből és oxygénből áll és mely a Sclieibler által 1874-ben más leuconostoc-fajtákon tanulmányozott dextran-nal analóg. Ez utóbbitól azonban abban különbözik, hogy szabad levegőn feketessé válik,