22658. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés tejföl és tej eltartására

- 2 — hogy az edényből levegőt fölszív és azt a ventilátor fölött alkalmazott (D) csövön át kiszorítja. (E) cső egyik vége a külső le­vegővel közlekedik, mig másik vége a fö­délen keresztül az edénybe lenyúló (F) cső­vel van összekötve. (E) cső szabad végén (G) kigyócső van alkalmazva, mely a por föl­fogására szolgál, és esetleg más hasonló be­rendezéssel helyettesíthető. (B) födél lehetőleg fojtóan zárja el az (A) edényt. (F) cső annyira lenyúlik az edénybe, hogy alsó vége valamivel az edény tartalmának színe fölött van. Hogy (F) cső­nek hosszát a változó folyadékálláshoz ké­pest beállíthassuk, a cső alsó vége telesz­kópszerűen kiképezhető, vagy azt több egy­másba nyúló rövid csőből készíthetjük, me­lyeket egyenként levehetünk, vagy össze­szerelhetünk. A ventilátort jelen esetben egy óramű mozgatja, de természetes, hogy annak hajtására bármily erőforrást, mint pl. elektromosságot stb. használhatunk. A szellőztetés oly módon történik, hogy az edényből a levegőt fölszivatjuk. Az eljárás természetesen olykép is foganatosítható, hogy a ventilátorral a levegőt az edénybe beszorítjuk, mely esetben (E) légvezetőcsö­vet a ventilátorral kötjük össze és e cső a ventilátornak szívó csővül szolgál, míg (F) cső rövidere készült és mindkét vége nyitott, a levegőnek az edényből való ki­vezetése czéljából. Bizonyos esetekben czélszerű a ventilá­tort nem az edény födelében, hanem más helyen mint például az edény falán kívül elhelyezni. Ezen esetben egy ventilátor csö­vek segélyével két vagy több edénnyel köt­hető össze, úgy hogy két vagy több edény csak egy közös ventilátorral bír. A venti­látor esetleg mellőzhető is és a légkeringés természetes léghúzam vagy fölmelegítés ál-I tal is idézhető elő olyképen, hogy két cső­; vezeték közül, az egyik a friss levegő hozzá­| vezetésére, a másik az edényben lévő j levegő elvezetésére szolgál, j Jelen találmány előnyösen alkalmazható ! mindazon esetekben, mikor tejet vagy tej­fölt nagyobb időtartamra akarunk eltartani és ezen eljárás czélszerűség szempontjából a tejnek fagyasztási eljárását fölülmúlja, mert a befagyasztott tej tisztátalan leve­gővel érintkezésbe jut s így avas és dohos ízuve válik. Ha a tej és tejföl nagyobb mennyiségben vasúton vagy hajón szállítandó, akkor a ven­tilátor valamely mótor segélyével hajtható, azonban a léghúzam esetleg szélkerék, vagy közvetlenül a hajón lévő szellőzőkürtők se­gélyével is előidézhető. SZABADALMI IGÉN VEK. 1. Eljárás tejnek és tejfölnek eltartására, jellemezve az által, hogy a tejet vagy tejfölt oly zárt edényben tartjuk, melyen keresztül állandóan friss levegőáramot hajtunk. ! 2. Az 1. igénypontban védett eljárás kivi­telére szolgáló berendezés, mely áll az edénybe friss levegőt vezető csőből, és egy ventilátorból, mely az edényből a levegőt kiszívja, vagy abba levegőt be­| szorít. j 3. A 2. igénypontban védett berendezés egy kiviteli alakja, jellemezve az által, hogy az edény födelében két cső van alkal­mazva, melyek közül az egyik a friss levegő bevezetésére, a másik pedig az edényben lévő levegő elvezetésére szol­gál és melynél a légkeringés fölmele­gítés vagy természetes léghúzam által idéztetik elő. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAC RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN

Next

/
Thumbnails
Contents