22626. lajstromszámú szabadalom • Eljárás furniros burkolat előállítására
- 2 — (g) léczek födik le. Ezek a léczek maguk ugyancsak szögezés által vannak megerősítve, ugyanez áll a (h) párkányzatléczekről, az (i) konzolokról, (k) talapzatléczekről és (1) talapzatlemezekről is. Ennek következtében tehát csak az szükséges, hogy a léczeket, rudakat furnirlemezeket, melyekből a burkolatokat a föntebb jelzett módon összeállítjuk, a különböző méretekben készen tartsuk, hogy a viszonyoknak és a burkolandó falnak megfelelő burkolatot gyorsan állíthassuk elő. A föntebb leírt módon előállított burkolatoknál a lapos, az állványrudak által határolt és a falak és burkolat között lévő térben foglalt levegő ama közökön, melyek a szerelésnél létesíttettek, a szoba levegővel közlekedik, tehát eme terek és a szobalevegő között hőmérséklet-kiegyenlítés megy végbe, úgy hogy az állványzat nem vetődhetik egy könnyen. Minthogy a furnirozott lemezek az állványzatban bizonyos mértékben elmozdulhatnak, azok vetődésétől ugyancsak nem kell tartani. Továbbá a burkolat mögött azért, mert szellőztetés lehetséges, gombatenyészet sem képződhetik. Ugyanily módon készíthető más burkolat, pl. födémburkolat is. Ekkor csak arra kell ügyelni, hogy a furnirlemezeket és profilált léczeket viselő állvány oly mó| don állíttassák össze, a mint azt a burkoj lat tagozása megkívánja. SZABADALMI IGÉNY. I Eljárás furnirozott burkolat előállítására, az által jellemezve, hogy (a b) rudakból a burkolat tagozásának megfelelően összeállított keretet, a falterületek és a kitöltő lemezek képezése czéljából egy kivágásokkal ellátott (c) furnirlemezzel födjük le, melynek kivágásaiban (d) furnirlemezeket erősítünk meg és ott azokat beillesztett és fölszögezett (f) léczek segélyével rögzítjük, míg a (c) furnirlemezek között lévő ütköző hézagokat a fölszögezett (g) léczek segélyével födjük le, hogy a burkolatot egyrészt enyv alkalmazása nélkül szerelhessük, másrészt pedig a nagyobb területű részeknek a vetődést és megrepedést meggátló elmozdulhatóságot kölcsönözzük, egyúttal pedig a gombatenyésztést meggátló légáramot létesí-I tünk a burkolat mögött. (1 rajzlap mellók'ettel.) -AU A* RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN