22521. lajstromszámú szabadalom • Készülék tervrajzok és térképek nagyobbítására vagy kisebbítésére
szülék a mellékelt rajzban egy foganatosítási alakjában van föltüntetve, és pedig az 1. ábra a készülék fölülnézete, a 2. ábra annak harántmetszete. Az átlátszó anyagból, pl. üvegből czelluloidból vagy szárúból, készült két (a) és (b) mérő lécz a (c) véglapok által akként van egymással összekötve, hogy az alsó és fölső részen elrendezett beosztások egymás felé vannak fordítva és az előnyösen megélesített szélek között a (d) rés vagy hasíték marad meg, melyben az írón csúcsát a sugarak meghúzása és a meghatározandó pontok megjelölése czéljából beilleszthetjük. A mérő léczek nullpontjait az egyik véglapon elrendezett (f) furat képezi, melybe a pickirtűt illesztjük. Hogy a készüléket tetszés szerint nagyobbításra és kisebbítésre használhassuk, mindegyik véglapon egy-egy külön (f) furatot rendezünk el, a mérő léczek mindegyikét pedig két egymáshoz képest ellenkező irányban haladó számozással látjuk el, úgy hogy a készüléket egyszerű megfordítás által, 111. a szerint, a mint a nagyobb vagy kisebb beosztással bíró mérő iéczről olvassuk le az eredeti rajz pontjainak tá| volságát akár kisebbítésre, akár nagyobbításra használhatjuk. A mérő léczeknek a véglapokból való kij kapcsolása által, mely utóbbiakkal a mérő i léczek könnyen fölbontható módon vannak 1 összekötve, a mérő léczeket a nagyobbítás vagy kisebbítés megkívánt aránya szerint más léptékű mérő léczekkel cserélhet-i jük ki. SZABADALMI IGÉNY. ; Készülék tervrajzoknak és térképeknek nagyobbítására vagy kisebbítésére, jellemezve végeiken egymással (c) lapok által összekötött, párhuzamos helyzetben megtartott, előnyösen átlátszó anyagból készült (a b) mérő léczek által, melyeknek egymás felé fordított beosztásait egy (d) rés választja el egymástól és melyeknek közös nullpontja a véglapok egyikének (f) furatába esik, úgy hogy a készüléknek a tervrajzra vagy térképre fektetett átlátszó anyagra való helyezésekor iránysugaraknak egy pólusból való húzásával az egyik mérő léczen megkeresett tervrajz- vagy térképpontokat a másik mérő léczen az adott aránynak megfelelő távolságban megjelölhetjük. (1 rajzlap melléklettől.) DALLAS 4ÉSZVÉN, >A(WA«ÁCI nvomoaja BUDAPÍSTH.