22448. lajstromszámú szabadalom • Szifóncső nyomáscsökkentő készülékek számára
— 2 esetben, ha a szifóncsövet az (o) úszótartánnyal egy darabban öntjük, a szifóncső nyílásának bőségét már az öntőforma, illetve az öntőmag komplikált előállítására való tekintettel is csak egy bizonyos fokig csökkenthetjük. A föltaláló ezen hiányokon már az által segített, hogy a szifoncső egy vagy több pontján annak belsejében egy falat rendezett el, mely egy szűk furattal volt ellátva. Ezen elrendezés kitűnően bevált, különösen nagy redukált nyomásra való nyomáscsökkentőkészűléknél, melyeknél a folyadékmozgás szükséges lassításának mértéke a szűk nyílásoknak a jó működés elérésére alkalmas bőségének és számának kipróbálása által határozható meg. Kis redukált nyomásra való nyomásosok-* kentőkészűlékeknél az elzáró folyadékoszlop kisebb kilengésénél fogva a túl gyorsan végbemenő mozgásváltozásokból keletkezhető zavarok veszélye kisebb, miért is ily készülékeknél a folyadék mozgásának szükséges lassítását a szifóncső csatornájának kellő szűkítése által idézhetjük elő, oly módon, hogy a szűk csőben föllépő súrlódást használjuk föl a folyadék mozgásának fékezésére. Minthogy azonban ezen súrlódás egy öntött szúk szifóncsőben az említett okoknál fogva túlságos nagy lenne és a szifóncső öntése is a többi fönt említett hátrányokat vonná maga után, ennélfogva ilyen nyomáscsökkentőkészűlékek számára a jelen találmány szerint egy simafalú, egyenletes tömörségű hajlított (f) csövet használunk, amire leginkább húzott csövek alkalmasak és ezt megfelelő módou akként erősítjük meg a készülék (k) talapzatába, hogy ezen cső egyik szára a (c) úszótartány fenekébe torkol (1. ábra). Oly czélból, hogy ezen hajlított csövet az öntött (k) talapzatba alulról betolhassuk, (amennyiben az az öntőformába való behelyezés esetén az öntvényt kihűléskor megrepesztené) az öntvény hajlított részét egészen elhagyjuk és a szűk szifóncső hajlított részének burkolatát a csőnek az öntvénybe való behelyezése után a rajzon föltüntetett módon egy kétrészű és belül (sl) bordákkal ellátott (s) burok által létesítjük. Ha a nyomáscsökkentőkészűlék egészen csekély redukált nyomásra van berendezve, úgy az (f) szifóncső bőségét akkorára vehetjük, hogy a (g) túlfolyóedény (r) csövét kényelmesen el lehessen tolni benne (1. ábra). Ha nagyobb redukált nyomás az (f) csőnek oly tetemes szűkítését teszi szükségessé, hogy abba még egy egészen vékony (r) eső sem volna betolható, úgy az (f) szifóncsövet (2. ábra), két részből lehet összeállítani, melyek közül az (r) csövet fölvevő (fl) rész tetemesen bővebb, vagy pedig egy oly bő (r) csövet alkalmazhatunk, hogy az szűk (f) szifóncső fölé tolható. SZABADAT,MI IGÉNYEK. 1. Úszószeleppel ellátott nyomáscsökkentőkészülékeknél egy belül sima falú, oly szűk szifóncsőnek az úszótartány öntött talapzatába való elrendezése, hogy az elzárófolyadék csak lassan szorítható azon keresztül. 2. Az 1. pontban védett berendezésnek egy kiviteli alakja, melynél a szűk szifóncső két részből áll és pedig egy az úszótartányhoz csatolt szűkebb részből és egy a túlfolyóedény kihúzható csövét fölvevő részből. 3. Az 1. pontban védett berendezésnek egy kiviteli alakja, melynél a végig egyenlő vastagságú szifóncső egyik ágát a túlfolyóedény kihúzható csöve körülveszi. 4. Az 1. pontban védett berendezés egy kiviteli alakja, melynél a szifóncső hajlított részét egy kétrészű öntött burok veszi körül. (1 rajzlap melléklettel.) RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPÉS1 ftN