22424. lajstromszámú szabadalom • Berendezés távbeszélő állomások önműködő fölhívására

— 5 — elegendő arra, hogy az (i) relaist gerjessze. Ha a fölhívott előfizető telefonját horog­járói leveszi, egy kisehb ellenállású áram­kör záratik, mivel akkor a mikrofon és a telefon át méllékzárás létesíttetik. A bat­téria és a váltakozó áramú generátor árama ennélfogva ezen kisebb ellenállású áramkö­rön fog keresztül folyni és elég erős lesz arra, hogy az (i) relais gerjessze, úgy hogy annak (56) fegverzete vonzatik. A vonalnak a battériával és a váltakozó áramú induk­torral fölváltva való összeköttetésének czélja az. hogy a fölhívó készüléknek kikapcsolása és a dugaszvezetéknek kiegészítése rögtön a fölhívott állomás telefonjának leakasztása után megtörténjék, a mennyiben az (i) re­lais jobban gerjesztetik egyenáram által, mint a fölhívásra fölhasznált váltakozó áram által. Az (56) fegyverzet az (i) relas által esz­közölt vonzatásakor az (57) kontaktussal jön érintkezésbe, miáltal az (1) mágnest magába foglaló helyi áramkörnek egyik ága a (13, 16 és 19) drótokon át záratik. Kzen (1) mág­nes gerjesztése következtében a (39) kon­taktus a (37) kontaktusrúgóval hozatik érint­kezésbe, míg a (37 és 38) kontaktusrúgók a (49 és 50) kontaktusrúgóktól elemeltetnek és egyidejűleg a (35) fegyverzet a (40) kon­taktusrúgóval hozatik érintkezésbe. Az ösz­szekötő áramkör (2) vezetéke ily módon zá­ratik, a fölhívó áramforrás a vezetékből kikapcsoltatik és a helyi áramkörök követ­kezőképen kapcsoltatnak : A (13, 16, 17 és 18) drótok a (k) mágnest magába foglaló mellékkapcsolású áramkört zárnak, melyben az (1) mágnes is benfekszik. Minthogy ezen áramkör az (56 és 57) kontaktusoktól füg­getlen, az (1) mágnesre az (i) ellenőrző re­lais nem gyakorol befolyást és a mágnes mindaddig gerjesztve marad, míg a (12, 13, 16, 17, 18, 14, 15, 7) helyi áramkör zárva van, azaz mindaddig, míg az összeköttetés fönnáll. A (j) lámpavezetékében az ellenál­lás azáltal, hogy az (1) mágnes a (k) mág­nest mellékkapcsolásba hozza, lényegesen csökken, úgy hogy a jelző lámpán átfolyó áram elegendő erős arra, hogy a lámpát esetleg izzásba hozza, t. i. az esetben, ha a többi kapcsolás izzásba jövetelelét lehe­tővé teszi. Figyelembe veendő azonban, hogy ezen lámpát az (i) relais szabályozza, a mennyiben ez gerjesztésnél a (19, 16) mellékkapcsolást létesíti. Mindaddig, míg a fölhívó szerkezet működésben volt, a (j) jelző lámpa áramkörének nagy ellenállásá­nál fogva sötét maradt. Ily módon a. hiva­talnoknak jelzésadással való tévútravezetése meg van akadályozva. Miután a fölhívott előfizető válaszolt és ennek következtében a fölh)vó áram meg van szakítva, az ellen­őrző jelző lámpa befolyásolható az (i) re­laisnek gerjesztése által ill. azáltal, hogy ezen relais áramtalanná lesz, a mi az elő­fizető állomás horog-átkapcsolójának meg­felelő kezelése által éretik el. Mihelyt az előfizető a beszélgetés befejeztével a tele­fon horogjára vissza akasztja, az (i) relais áramtalanná lesz, a lámpa körüli mellék­kapcsolású áramkör megszakíttatik és a lámpa fölvillan. Ezen fölvillanás végjelzést képez, mire a hivatalnok a (g) dugaszt a (25) kilincsből kihúzza. Mihelyt ez megtör­tént. az (1 és k) mágnesek árama megsza­kad és a fölhívó szerkezet normális állásába tér vissza. SZABADALMI IGÉNY. 1. Berendezés távbeszélő állomások önmű­ködő fölhívására, jellemezve egy a föl­hívandó vezetéknek a dugasszal való bekapcsolásánál gerjesztett és ezáltal a hivatalnok telefonját kikapcsoló, a föl-i hivó áramforrást pedig a fölhívandó ve­l zetékkel összekötő (k) mágnes, valamint egy helyi áramkörben fekvő (1) mágnes által, melynek áramkörét a fölhívott ál­lomás telefonjának a horogátkapcsoló­ról való leakasztásánál a dugaszvezetékbe beigtatott (i) relais zárja, mely a föl­hívásnál e vezeték nagy ellenállása kö­vetkeztében nem gerjesztetik, a hol is ezen (i) relais gerjesztése következté­ben a dugaszvezeték záratik és a föl­hívó áramkör megszakíttatik, míg a föl­hívott állomás telefonjának fölakasztá­sánál az (i) relais ismét áramtalanná lesz, miáltal a jelző lámpa körüli mel-

Next

/
Thumbnails
Contents