22421. lajstromszámú szabadalom • Új szerkezetű vasúti veloczipédhajtány
Egyiilésű hajtányoknál az (r2) eső két részből áll. a (B) állvány pedig az (rl) és (r2) keretcsövek közepére van erősítve. SZABADALMI IGÉNY. Uj szerkezetű vasúti veloezipéd-hajtány, melynek két haránt- és két hosszirányú csőből álló kerete egy vagy két (B) állványt hord, mely a kerekpárkeretek módjára (i) lábítóval, (e2) lánczkerékkel, (s) nyereggel és (v) kormányrúddal bír és melynek hátsó járókerekei az (a2) tengelyre szilárdan rá vannak erősítve, mely egy golyós csapágyakkal ellátott (r2) csövön megy keresztül, mely cső egyiilésű hajtányoknál két, kétülésű hajtányoknál pedig három, egymással (c) keretek által összekötött darabból áll, mely keretekben az (a2) tengelyre erősített (eil) lánczkerék és a (6) emeltyű lenyomása által működésbe hozható szalagfék (f) tárcsája van elrendezve, míg a mellső járókerekek golyós csapágyakkal ellátott (al) csapokra vannak ráhelyezve. (1 rajzlap melléklettel.) i : (' PÁUA8 RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMOÁJA BUDAPESTÉ*