22396. lajstromszámú szabadalom • Különböző talphosszúságokra beállítható korcsolya
— 2 — hosszúságoknak megfelelően beállítható. Ha a beállítás megtörtént, vagyis az (a) szorítósinek (f) csapjainak lyukai a (c) kiszélesítésben elrendezett másik (d) hasítékpárhoz képest kellően beálltak, az (f) csapokat újból behelyezzük és ezeket s velük az (a) szorító síneket a (g) csavaranyák fölcsavarása által a (b) talplemezzel ismét összekötjük. A jobb és balmenetű csavarorsónak elforgatásával azután az (a) szorítósinek egymás ellenében való elmozgatását eszközöljük, úgy hogy a beállított korcsolya minden nehézség nélkül a lábra föl is erősíthető. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Különböző talphosszúságokra beállítható korcsolya, az által jellemezve, hogy a korcsolya talphosszának változtatása céljából a (b) talplemez a (h) talpsínnel merev kapcsolatban áll és mindkét (b) és (h) rész az (o) saroklemezhez képest együttesen elállítható, mi mellett egyszersmind a (b) talplemez és az (o) saroklemez egymással párhuzamos (d) hasítékpárokkal vannak ellátva, melyekbe a korcsolya beállításának megfelelően, az egymás ellenében elmozgó (a) szorító sinek (g) csavaranyák segélyével rögzítendő (f) vezető csapjai nyúlnak. 2. Az 1. pontban igényelt korcsolya, azáltal jellemezve, hogy a (h) talpsínnel mereven összekötött (b) talplemeznek az (o) saroklemez ellenében való elállítására a (h) talpsín, hátsó részében (k) fogasrúddá van kidolgozva, melybe egy az (o) saroklemez (m) nyúlványai által tartott (1) végtelen csavar kapaszkodik, míg az alul villaszerűén végződő (m) nyúlványok a (h) talpsínt átfogják és azokat a villákon, valamint a (h) talpsín (i) hosszhasítékán átdugott csapok segélyével az eltolás alkalmával vezetik. '1 rajzlap melléklettel.; P ÁLLAS ^SZVÉNYTARSASÁG NYOMOAJA BUOAPeeT*>