22369. lajstromszámú szabadalom • Tömör fúvószáj nagyolvasztókhoz

vasztó falazatától, főleg pedig a túlheví­tett fúvató légáramtól vont el. Hogy eme hőveszteségeket megvilágíthassuk, példa­képen a következő, üzemben lévő nagyol­vasztónál számos hőfok meghatározásból nyert középértékeket mutatjuk be, melyek szerint a fúvószájba (b)-nél (1. ábra) be­áramló hűtővíz hőmérséklete 38° volt, míg a kifolyó víz hőmérséklete egészen 56°-ig emelkedett. Ekkor a hűtővízfogyasztás perczenként 100 l.-re rúgott, tehát a fúvó­száj hűtővize az adott esetben a kemen­czétől annyi hőt vont el, mely 100 liter vizet perczenként 24°-ra melegíthet föl. A vízhűtésnek hátrányos és elégtelen vol­tát igazoló adatok kényszerítő erővel utal­tak arra, hogy a föladatot tömör fúvószá­jak alkalmazásával kell megoldani és a víz­hűtést ily módon kell elkerülni. A találmány szerint ezt a föladatot oly anyag alkalmazásával oldjuk meg,, mely magas hőmérsékletnél nem csak meg nem olvad, hanem melyre ennél a magas hő­mérsékletnél a nagyolvasztóban lévő anya­gok kémiai hatást sem gyakorolnak. Ily a jelzett kettős föltételnek megfelelő anyag gyanánt ismertük föl a magnézit-tufát. Is­meretes volt ugyan eddig is, hogy a mag­nézitet nagy tűzállósága miatt különböző fémkohászati czélokra lehet alkalmazni, de nem történt még eddig arra nézve kísér­let, hogy a nagyolvasztók fúvószajait eb­ből az anyagból állítsák elő. A találmány J tárgya épen az, hogy a magnézit-tufát használjuk eme tömör (e) falakkal bíró fúvószájak előállítására, melyek alakja az eddig használt vízhűtéses fúvószájak alak­jával megegyezik vagy ehhez hasonló, úgy hogy a nagyolvasztóban a vízhűtéses fúvó­szájak helyébe minden nehézség nélkül el­helyezhetők. Hogy a magnézit-tufa nagy­olvasztók fúvószájai előállítására alkalmas, azt ama folyamatokból ismertük föl, me­lyek a nagyolvasztók belsejében a Tho­mas-vas és nyers öntöttvas előállításánál a fúvóövben végbe mennek. Minthogy a mai vasgyártás súlypontja a föntebb jelzett vasféleségek előállításában van, ezekre a gyártási eljárásokra külö­nös figyelmet fordítottunk. Ezeket a gyártmányokat nagyon sok me­szet tartalmazó, tehát bázikus salak alkal­mazásával állítjuk elő. A gyakorlatban ki­tűnt, hogy ezek a salakok annyira báziku­sak, hogy ha mágnézitből készült fúvószá­jakkal jönnek érintkezésbe, további bázist már föl nem vesznek. Ezért a fúvószájak a velük érintkező megolvadt anyagoknak ép oly jól ellenállának, mint a magas hőmér­! sékletnek. ! i SZABADALMI IGÉNY. Tömör, vízhűtés nélküli fúv-ószáj nagy ol­vasztókhoz, az által jellemezve, hogy a fúvószáj mágnézit - tufából készült. (1 rajzlap melléklettel.) PALLA8 RÉSZVÉNY TÁJWASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.

Next

/
Thumbnails
Contents