22306. lajstromszámú szabadalom • Berendezés tőzeg kiemelésére és földolgozására
rényt kitöltő tőzegmennyiséget vág le. Az itt ábrázolt keverő berendezésnél czél- j szerű, ha a levágott tőzegréteg vastag- j sága olyan, hogy a keverő berendezés fogai a tőzeget nem érik. Eme réteg le- ] vágása után a keverő berendezést hozzuk : működésbe, mely a tőzeget a szekrény belsejében jól összekeveri. Ha a keverő j berendezés elég soká működött, a (d) to- ! lókát a (h) kézi kerék segélyével elzár- | juk és az egész szekrényt az ebben lévő j tőzeggel együtt fölemeljük, még pedig az i 1. ábrán látható helyzetbei Ezután az (m) ; csatornát toljuk a szekrény alsó vége alá : és a (d) tolókát nyitjuk, úgy hogy a jól ! összekevert tőzeg az (m) csatornába ürül, \ melyről az a készen álló nyitott teher- j kocsiba folyik. A rajzon látható kiviteli módozatánál a 1 vágány, melyen a kiemelő és keverő berendezés fut, az anyagárok mellett van lefektetve, úgy hogy az anyagárkot a szélességi irányban nagyobbítjuk, de nem okoz az sem nehézséget, hogy a vágányok megfelelő fektetésénél az anyagárkot a hosszanti irányban nagyobbítsuk. SZABADALMI IGÉNY. Berendezés tőzeg kiemelésére és földolgozására, mely egy vezetékekben mozgatható, alul egy vagy több oldalán a tőzeg bevágására szolgáló kések gyanánt kiképezett falakkal, egy fogas- vagy csavarkerékáttevés segélyével működtethető elzáró fenékkel és belsejében elhelyezett tetszőleges szerkezetű keverő berendezéssel bíró szekrényből áll. (1 rajzlap melléklettel.) 'ÁLLAS SÉSZVÉNYTAREASAG NYOMDÍJA BUDAPESTEN