22290. lajstromszámú szabadalom • Egyenáramú és váltakozóáramú armatura

- 2 megadva. Az (M) pont, a mennyiben egy a te- ) kercselés két pontját összekötő fojtóteker- I csen fekszik, azon potencziált tünteti föl, mely a körben való helyzetének megfelel. E szerint az (1, 2 és 3) pontok között (2. ábra), a hol az első kettő magában a tekercselésben, a harmadik a (P és Q) pontok között lévő fojtótekercsben fekszik, azon váltakozó feszültség uralkodik, mely az (1—2, 2—3j, illetve (3 — 1 távolságnak felel meg. Könnyen belátható már most, hogy az ily módon elérhető váltakozó feszültségek igen tág hatások között változhatnak. A 2. ábra egyéb jelzései az 1. ábrabeliekkel teljesen megegyeznek. A 3. ábrán két (l ós 2) pont a (P Q) fojtó, tekercsben, egy (3) pont pedig a tekercselésben van fölvéve; a 4. ábrán mind a három (1, 2 és 3) pont különböző (P Q, R S, T U) fojtótekercsekben fekszik. E szerint ezen esetekben egy és ugyanazon armatúrából (Eg) feszültségű egyenáramot és (1 2, 2 3, 3 1) feszültségű forgóáramot lehet leszedni. A fojtótekercsek helyzetének szabad meg választhatósága folytán tetszsőleges megválaszthatóságát nyerjük azon aránynak, mely a váltakozó vagy többfázisú feszültségek és az egyenáramú feszültségek között fönnáll. Minthogy azonban a váltakozó áramú rendszereknek a feszültségeket föltüntető összes «feszültségi ábráin az eddigiek értelmében a körbe beírt ábrák kell, hogy legyenek, ennélfogva a feszültség tekintetében bizonyos fölső határokhoz vagyunk kötve. Ha azonban armaturatekercselés (P és Q) pontjai közé (5. ábra) egy fojtótekercset fektetünk és ezen tekercshez akként csatolunk egy (Q R) tekercsrendszert, hogy ezen tekercsrendszereken egy közös mágneserővonaláramlat halad keresztül, úgy a (Q R) feszültség fázisa a (P Q) irány által, nagysága pedig a (Q R) hossz által van adva, föltéve, hogy a (Q és R) közötti tekeredések száma úgy aránylik az (R és Q) közöttiekhez, mint a (Q R) hossz a (P R)-hez. Ilyen föltételek mellett a hosszabbított fojtótekercs oly rendszert kepvisel, melyet egyébként autotranszformátornak vagy kompenzátornak szoktunk nevezni, a mikor is (Rjhelj'zete által épúgy tünteti föl potencziálját, mint bármely pont a tekercsen. vagy azon belül. Az (R) pontnak valamely (N) ponttól való távolsága (5. ábra) az (R N) potencziálkülönbséget ábrázolja, fázis és nagyság szerint. A 6. ábrán, a hol ismét (K) az armatúra tekercselését és annak potencziálját (bl és b2) a keféket és azok potencziálját, (Eg) az egyenáramú feszültséget tünteti föl, az armatúra (P és Q) pontjai között fekvő fejtótekercs az (R P Q 8) autotranszformátorrá van kiképezve. így már most ezen autotranszformátor (R és S) pontjaiból és a T ponttól egy forgóáramú rendszert lehet levezetni. A 7. ábrán egy oly elrendezés van föltüntetve, melynél az armatúra két (1 és 2) pontjáról és az autotránszformátor egy (P Q) 3 pontjáról forgóáramot lehet leszedni Ép így egy tetszőleges fázisfeszültségű egyéb váltakozóáramú rendszert is lehet egy egyenáramú armatúrából levezetni. A gyakorlati alkalmazás összes lehető esetei közül csak egy néhányat akarunk tárgyalni. A 8. ábra azon esetet tünteti föl, melynél egy (Eg = 220) volt egyenáramú feszültségű egyenáramú armatúrából egy háromfázisú váltakozó áramot szedünk, le melynek lánczolatos háromfázisú feszültsége (ew= 110) volt eff. Ezen armatúrába egyenáramot lehet bevezetni ésbelőle váltakozó áramotelvezetni; de az armatúrába ép úgy váltakozó áramot is vezethetünk be és belőle egyenáramot vezethetünk el, továbbá az armatúrából ugyanazon kapcsolás szerint az említett vagy tetszőleges más feszültségi arányú váltakozóáramot és egyenáramot lehet elvezetni. Ezen eset, valamint az összes előbbi példák és magyarázatok kétsarkú rendszerekre vonatkoznak ; ugyanezen elvnek többsarkú rendszerekre való átvitele önként adódik. A 8. ábrán a kivánt czél elérése czéljából a négy (M, N, Q, P) pont egy-egy (Ml NI Q1 Pl) csúszógyűrűvel van ellátva. A (Q és P) pontok, illetve az azokhoz tartozó csúszógyűrűk közé egy (Q" P" fojtótekercs van iktatva. A háromfázisú rendszer ez esetben az (Ml és NI) csúszógyűrűkhöz