22247. lajstromszámú szabadalom • Telefonkábel
melynél négy, az 1. ábrán látható módon szerkesztett kábel van egy kábellé egyesítve. A kábelek között ebben az esetben is kisebb keresztmetszetű és tetszőleges szerkezetű erek vannak elhelyezve, hogy a kombinált kábel keresztmetszete is lehetőleg köralakúvá váljék és hogy a rendelkezésre álló teret lehetőleg kedvezően használhassuk ki. Evvel a kábellel az ereknek nagyobb és kisebb távolságokra való párhuzamos kapcsolását még tágabb határok között végezhetjük. így pl. az oda vezetésre az (o -)- m) kábelek, a visszavezetésre az (1 -f- 11) kábelek használhatók, egy másik, rövidebb távolságra az (0) kábelt használhatjuk oda-, az (m) kábelt visszavezetésre, és így tovább. Hogy az indukczió hatást kisebbíthessük, úgy az egyes kábeleket, mint az ezeket alkotó ereket vagy már a kábel verésénél, vagy az egyes kábelszakaszok kapcsolása helyén keresztezhetjük. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Telefonkábel, mely több, egymással kötéllé egyesített nagyobb kettős árból áll, melyek között lévő közökben több kisebb keresztmetszetű kettős ér helyezhető el, hogy körkeresztmetszetű kábelt állíthassunk elő, melynek keresztmetszetét lehetőleg sok, különböző módon használható és egymással tetszőleges módon összekapcsolható áramkörök létesítésével lehetőleg tökéletesen hasznosítjuk. 2. Kombinált kábel, melynél több az 1. alatt igényelt kábel van egymással egyesítve, mely kábelek között létesített közökben kisebb keresztmetszetű kettős erek helyezhetők el. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt telefonkábeleknél a vezetékek oly elrendezése, hogy a csoportok között két-két egyenlő keresztmetszetű ér vagy kábel fekszik, melyek egymással összekapcsolhatók és melyek a többi azonos vagy különböző keresztmetszetű vezetékekkel is egyesíthetők, hogy különböző távolságoknak megfelelően különböző vezeték keresztmetszeteket létesíthessünk. (1 rnjzlap melléklettel.) PALLA8 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTÉ*