22244. lajstromszámú szabadalom • Acetylénfejlesztő
részben megtöltjük. Erre az (i) hengert karbiddal megtöltjük, behelyezzük és az(l) lángzót becsavarjuk. Most elzárt lángzócsap mellett a (b) födőt a (d) karbidtartánnyal együtt az (a) víztartányba helyezzük és megerősítjük, a lángzócsapot óvatosan megnyitjuk és a lángot meggyújtjuk. Üzem közben a (d) karbidtartány a rajzon föltüntetett fölső helyzetben áll, miért is a víz a (g) tömlőn és az (e) harangon át a (d) tartányba hatol, miáltal a karbid szétbontása bekövetkezik. Mihelyt a gáz a (d) tartányban összegyűlik, ez utóbbi a vizet visszaszorítja, úgy hogy a, karbiddal nem jön érintkezésbe. Ha az (e) harang gázzal megtelt, akkor a gáz és víz érintkezése csak igen kis felületen történik, úgy hogy csak igen kevés víz párologhat el és az utánfej lődés rendkívül csekély. Hogy a lámpát aránylag hosszabb időre üzemen kívül helyezzük, a karbidtartányt j lesülyesztjük, úgy hogy a (g) tömlődarab az (f) toldat és az (a) víztartány feneke közé szorul és a víz hozzáfolyását elzárja. Ezen elzárószerkezet lehetővé teszi, hogy 1 a lámpát üzemen kívül helyezzük és egy bizonyos idő múlva ismét üzembe vehessük, a nélkül, hogy a karbidtölteléket meg kellene újítani. A lámpában foglalt gázkészletet teljesen kiégethetjük, a nélkül, hogy újabb víz az (e) harangba hatolhatna. SZABADALMI IGÉNYEK. L Acetylénfejlesztő, jellemezve az által, hogy a gáz összegyűjtésére való harang, mely fölött vagy melynek belsejében a karbidedény van elrendezve, lefelé csővé szűkül, és pedig úgy, hogy az elzáró víz fölülete a minimumra csökkentetik, mihelyt a harang gázzal megtelt. 2. Az 1. pontban jellemzett acetylénfej- • lesztőnél az (e) gázharang alsó (f) toldatán egy (g) tömlődarab alkalmazása, mely a karbidtartány lesülyesztésénél az (f) toldat és a víztartány feneke közé szorul és ez által a gáznyomás megszűnése után a víznek a harangba való behatolását meggátolja. rajzlap melléklettel. Í-ALI^S RÉSZVÉNYTÁRSAS Ár, NYOMDÁJA FUDAPÉST&Í»