22120. lajstromszámú szabadalom • Szabályozható önműködő zuhany

zsámolyról lelép, a (C) szelep hirtelen zá­ródik, míg az (E) diafragma csak lassan, illetőleg csak akkor záródik, ha az egy czentrális nyíláson át a (K) kamrába folyó víz ezen kamrát teljesen kitölti, vagyis, ha a (K) kamrába zárt és a bevezető cső­ben lévő víz nyomása ugyanaz. A diafragma ezen lassű záródásával elkerüljük a csö­vekben a lökéseket, melyek különben a (C) szelep hirtelen záródása folytán bekövet­keznének. A meleg és hideg víz összekeverésére, vagyis a rózsán át szétpermetezendő víz hőmérsékletének szabályozására szolgáló szerkezet (6. ábra) egy háromfuratú űrös (L) csapból áll, mely egy karral (3. ábra) egy erre erősített fogantyúval és egy jelző koronggal van ellátva, mely utóbbin a csap állásának megfelelő pontokon: «hi­deg», «langyos», «meleg» és «zárva» sza­vak olvashatók. A víz hőmérsékletének szabályozása ezen szerkezettel úgy törté­nik, hogy a kart addig forgatjuk, míg a jelző korong megfelelő fölirása egy helyt­álló mutatóhoz nem kerül. Nagyobb beren­dezéseknél a jelző korongot kerületének egy részén csavai'kerekekhez hasonló fo­gakkal látjuk el, melyekkel egy fogantyús keréknek tengelyével kapcsolatos csavar kapcsolódik. Az (L) csapban (6. ábra) a három furat akként van elrendezve, hogy az esetben, ha a jelző korong «meleg»-re van beállítva, a rózsából kiömlő víz leg­följebb 35°-ú, ha «langyos»-ra van beál­lítva, a víz hőmérséklete 25° körül van, míg ha «hideg»-re van beállítva, a víz egészen hideg. Hogy a rózsából kiömlő víz hőmérsék­letét ellenőrizhessük, a szabályozó csap­tól a (C) szelephez vezető cső legmaga­sabb pontján a (G) thermométert (5. ábra) rendezzük el, melyről a meleg és hideg Víz keverékének hőmérsékletét leolvashat­juk. | Az (L) szabályozó csap a jelző korong mögött tömítő anyaggal van elzárva, mely körül az (N) kamra (6. ábra) van elren­dezve, honnan a lecsöppögő vizet egy kis csövön át elvezetjük. Nagyobb biztonság kedvéért a (H) és (J) csöveket még külön (0) szelepekkel is láthatjuk el, melyeknek hatáscs részét elő­nyösen kaucsukból készítjük, mert erre a hőmérséklet változásai csak kevés befo­lyással vannak, úgy hogy a szelep minden­kor biztosan zár. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szabályozható, önműködő zuhany, jel­lemezve egy a zuhany zsámolya alatt elrendezett és az erre föllépő személy súlyának hatása alatt nyíló vízbevezető szerkezet és egy, a zuhanyrózsához ömlő víz hőmérsékletének szabályozá­sára szolgáló, magától a zuhanyt hasz­náló személytől tetszése szerint beál­lítható keverő szerkezet által. 2. Az 1. alatt igényelt zuhanynak egy fo­ganatosítási alakja, jellemezve egy a vízbevezető cső és a rózsához vezető cső között közlekedést létesítő (E) dia­fragmából, a zuhanyt használó személy súlya alatt egy (D) mellékcsatornát megnyitó (C) szelepből és a diafragma fölötti és alatti nyomást a (C) szelep záródása után kiegyenlítő (K) kamrából álló vízbevezető szerkezet által. 3. Az 1. alatt igényelt zuhanynak egy fo­ganatosítási alakja, jellemezve egy fo­gantyús kar, csavar vagy más egyenér­tékű szerkezeti rész segélyével tetszés szerint beállítható háromfuratú űrös (L) csapból álló keverő szerkezet által. I 4. Az 1. alatt igényelt zuhanynál a hideg és meleg víz bevezetésére szolgáló (H I) csöveknek elzárására egy (0) bizton-i sági szelep. (1 rajzlap melléklettől.) °AUA8 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDAJA BU0APE8TEN.

Next

/
Thumbnails
Contents