22064. lajstromszámú szabadalom • Fertőztelenítő és hajszárító készülék

nítő szert fölveszi, illetve evvel elegye­dik és egy a (k) tartány fölött elrendezett, hajlékony (1) cső közvetítésével a föl­használás helyére vezettetik. A készülék működése a következő: Az (a) légszivattyú a (c) lábítónak egy­szerű lenyomása által hozatik működésbe és a nyomás alatt álló levegő (m) cső­vezetéken át a (d) gumrnitömlőbe szorít­tatik. Az utóbbi czélszerűen égy a szi­vattyú fölött elrendezett (n) hengerben foglal helyet, azon czélból, hogy kívülről való megsérülése vagy esetleg a nagy nyo­más következtében való szétrepedése meg­akadályoztassák. A (d) gummitömlőnek (f) karmantyúja az (n) henger fölött elrendezett (g) kamrába torkol, mely utóbbi az (e) láng által me­legíttetik. A levegő ezen (g) kamrába szo­ríttatik, itt fölmelegszik s erre (h) csőben fölfelé szállva, a fertőztelenítő szert tar­talmazó (k) tartányba vagy kamrába jut, itt a fertőztelenítő szert föloldja, illető­tőleg evvel elegyedik s végül az (s) csö­vön át a fölhasználás illetőleg alkalmazás helyére vezettetik. . A szivattyú, a helyett, hogy lábitó köz­vetítésével működtetnék, oly elrendezést is nyerhet, hogy hajtása kézzel eszközölhető. Viszont szivattyú helyett esetleg kézi fuj­tató vagy hasonló is alkalmazható. Éppen úgy lehet a (g) kamra fölmelegítésére bár­mely tetszőleges lámpát is használni. Ha a készüléknek csakis hajszárítás a föl­adata, a fertőztelenítő szer természetesen elhagyatik, úgy hogy csak: s a tiszta föl­melegített levegő szolgál a haj szárítására. A fertőztelenítő szer egy kis (o) csapó­ajtón vagy hasonlón át könnyen bevezet­hető a (k) tartányba. Viszont a levegő fölmelegítésére rendelt (g) térnek vagy kamrának egyik oldalánál (p) ajtó van al­kalmazva, azon czélból, hogy a melegítést j eszközlő láng szükség szerint meggyújt­j ható, illetőleg eloltható legyen, i A (c) lábító illetőleg az (a) szivattyú­nak dugattyúja egyszerű módon egy (a.) j rúgó segélyével vezettetik vissza kezdeti | állásába. Természetesen igen könnyen al­| kalmazható olyan szivattyú is, melynél a levegő nem alulról s egy hajlékony cső i közvetítésével, hanem közvetlenül vezet­j tetik a gumrnitömlőbe, mint ez a 4. áb­j rán látható. SZABADALMI IGÉNYEK, 1. Fertőztelenítő és hajszárító készülék, jellemezve az által, hogy az (a) légszi­vattyú által termelt nyomó levegő, mi­után fölmelegíttetett, vagy ezen föl­melegített állapotában tisztáig vagype­dig a légmelegítő készülék fölött el­rendezett (k) tartánjban foglalt' fer­tőztelenítő szerrel elegyítve alkal­mazható. 1 2. Az 1. igényponttal védett fertőztelenítő és hajszárító készüléknek egy kiviteli alakja, jellemezve az által, hogy a kéz­zel vagy lábitó segélyével működtetett (a) légszivattyú által termelt nyomó le­vegő a szivattyúhengerből egy az utóbbi fölött elrendezett, (n) henger által kö­rülvett gumrnitömlőbe vezettetik s in­nen a termelt légáram egy melegítő (g) kamrába s az utóbbiból az alkal­mazás helyére szoríttatik. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAE RÉSZVÉNY TÁJÍ8ASÁO NYOMDÁJA UUDAPE8TW

Next

/
Thumbnails
Contents