21826. lajstromszámú szabadalom • Újból meg nem tölthető tartány
a palaczk nyakának (a3) szakaszán keresztülíérne. A biztonsági dugó bevezetése semmi nehézségbe nem ütközik és csakis egy folytatólagos lefelé ható nyomás szükséges annak végrehajtásához. Mint ebből kitűnik, a biztonsági dugó behelyezése közönséges dugaszoló gép segélyével is eszközölhető. A tartányok vagy palaczkok tulajdonosának neve a biztonsági dugó fölső végének fölületére könnyen alkalmazható, a mint ez a 3. és 4. ábrákon is látható. Ha szükségesnek látszik, valamely megfelelő jelzés, például a tulajdonos nevének kezdő betűje a (D) fej vagy tömb külső föliiletén is alkalmazható. Ezen czélból az említett fejnek külső fölülete megfelelő lágy anyagból álló burkolattal készíthető, hogy abba a szükséges jelzés benyomható legyen. Ily lágy anyagból álló külső burkolat alkalmazása a (D) fejen még azért is előnyös, hogy így annál bizonyosabban látható legyen utólagosan az, ha valamely éles vagy hegyes eszközzel kísérletet tettek a biztonsági dugónak ily módon való eltávolítására, illetőleg kiemelésére. A biztonsági dugó szintén alkalmas arra, hogy külső fölületén pecséttel láttassák el, mint ez (E)-nél a 2. ábrán látható, mely pecsét, a tulajdonos nevével, segéd biztosításnak tekinthető. Ezen pecsét sem az (F) külső dugó bevezetését nem akadályozza, sem a biztonsági dugó oldalán lévő (c) hornyok vagy kimetszések külső nyílásait nem zárja. Az utóbb említett segédbiztosítások azonban gyakorlatilag fölöslegesnek tekinthetők, mivel a találmány szerint készített biztonsági dugónak a palaczk eltörése nélkül való eltávolítása annyi nehézségbe ütközik és oly különleges eszközöket igényel végrehajtása, hogy az rendes körülmények között teljesen kizártnak tekinthető. Ha pedig a tartányok, illetőleg palaczkok újból való megtöltése annyi nehézségbe ütközik, hogy azt felelősség nélküli egyének nem eszközölhetik: ez a gyakorlati követelményeknek teljesen megfelel. A találmánybeli tartány az említett segédbiztosítások nélkül is tökéletesen megfelel czéljának, mivel az utóbbiak, mint a föntebbiekből kitűnik, csak arra valók, hogy a biztosító dugó eltávolítására irányult kísérleteket észre lehessen venni megsérülésükből. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Újból meg nem tölthető tartány, melynek kiszélesedő szakasszal bíró nyaka oly biztonsági dugóval áll kapcsolatban, mely az említett nyakba illeszthető és oly furatok vannak benne kiképezve,, melyek fölső végétől oldalfölületéhez vezetnek s ezen furatokba olyan ujjak illeszkednek, a melyek a rájuk gyakorolt nyomás folytán a biztonsági dugó oldalától előrenyúlva, az említett kiszélesedő szakaszban helyezkednek el. 2. Az 1. igényponttal védett tartánynak egy kiviteli alakja, melynek nyaka fölső végénél egy a dugó befogadására rendelt szakasszal, míg alsó végénél egy szelepfészekké képezett résszel s e kettő között egy kiszélesedő szakasszal van ellátva s a biztonsági dugó fölső végénél egy kimetszéssel bír és ebből több furat ágazik lefelé, mely a dugó oldalfölületéhez vezet, míg ezen furatok számának megfelelő ujjak egy fejhez vagy tömbhöz vannak erősítve, mely az említett fölső kimetszésbe illeszkedhetik és az utóbbiba annyira benyomható, míg fölső lapja legalább is a biztonsági dugó külső fölületével egy síkba kerül és míg az ujjaknak alsó végei az említett ágfuratokon keresztül, a nyaknak kiszélesedő szakaszába nyúlnak. 3. Az 1. igényponttal védett tartánnyal kapcsolatban egy biztonsági dugó, melynek oldalfölületén fölső végétől kiinduló és alsó vége közelébe nyúló hoszszanti kimetszések vagy hornyok vannak alkalmazva. 4. Az 1. igényponttal védett tartánnyal kapcsolatban oly biztosító dugó, melynek fölső fölülete pl. a tulajdonos vagy a gyár föltüntetésére rendelt jelzéssel van ellátva. (1 rajzlap melléklette.) PALLA8 RÉ8ZvéNYTÁfl8»ÁO NYOMDAJA UUDAPE6TEN.