21753. lajstromszámú szabadalom • Beállító szerkezet födélablakokhoz

masznak további összecsukódását megaka­dályozza. Azon czélból, hogy pl. nagy szél alkalmával a födélablak megemelése és így annak véletlen bezáródása megakadá­lyoztassák, az (f) reteszt a lapvasszalag fölé toljuk s ez által a támasz (b c) ré­szeinek egymással szemben elfoglalt ál­lása és az ablaknak nyitott helyzetben való megmaradása biztosíttatik. Az ablak bezárása az ablakkeret hátsó végére gyakorolt nyomás, illetőleg húzás segélyével történik, mit megelőzőleg ter­mészetesen az ablakkeretet meg kell emelni s ha ezen megemelés elég gyorsan történt, a támasz részeinek kölcsönzött lendítése folytán ezek az 1. ábrán pontozott vona- 1 lakkal föltüntetett álláson keresztül köz- I vetetlenül befelé csuklanak és a 3. ábrán föltüntetett helyzetet foglalják el. SZABADALMI IGÉNY. Beállító szerkezet födélablakokhoz, jelle­mezve az által, hogy a támasznak két (b c) része úgy egymással, mint az ab­lakkal és az utóbbinak külső keretével csuklós kapcsolatban áll, mely részek szögalakban meghajlított lapvasszalag által tartatnak meg a nyitott állásnak megfelelő helyzetben és a kinyitásra szolgáló (i) rúd (h) kengyel közvetíté­sével van az ablakkal összekapcsolva, hol a támasz két része rögzítésének biztosítására egy (f) retesz van alkal­mazva. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.

Next

/
Thumbnails
Contents