21434. lajstromszámú szabadalom • Önműködő kocsifogó készülék sineken futó járművek számára

— 2 _ a lejtőn lefelé futó jármű kerekét meg- j akasztja, a vonalkázottan föltüntetett hely­zetben ellenben, melybe a lejtőn fölfelé haladó jármű által működtetett szerkezet segélyével mozgattatik, a jármű akadály­talan közlekedését teszi lehetővé. Azon szerkezet, mely a jármű által mű­kötetve, a sarúkat elállítja és ezeket az egyes állásokban rögzíti, a föltüntetett foganatosítási példában következőképen, van elrendezve. Az (1) sinek között, a vágány közép­vonalában, a (3) rudakhoz hasonló négy­élű (9) rúd van forgathatóan ágyazva, melyre a kétkarú (12) emeltyű van sze­relve. Ezen emeltyűnek fölső karja a vele csuklósan összekötött (8) rúd segélyével a jobboldali (11) agynak (7) toldatához, alsó karja ellenben a szintén csuklós (10) rúd segélyével a baloldali (11) agynak (7) tol­toldatához van kapcsolva. Ha tehát a (12) emeltyű illetőleg az ezt hordó (9) rúd a jármű által a következőkben leírandó szer­kezet közvetítésével az 1. ábrában beraj­zolt nyíl irányában elforgattatik, akkora (8 10) rudak a (6) sarúkat rendes állá­sukból a szakadozott vonalakkal föltűnte-* tett állásba mozgatják, a mikor is a vá­gányon szabad közlekedés lehetséges. Az elrendezés már most akként van fo­ganatosítva, hogy a sarúk csak a lejtőn fölfelé haladó jármű elől térnek ki, míg ha valamely jármű a lejtőn lefelé halad, a sarúkat működtető szerkezet kikapcso­lódik és a sarúk azon állásukban marad­nak meg, melyben azok a járművet föl­tartják. A sarúk ekkénti működtetése czéljából a (9) rúdhoz a (13) kar van erősítve, mely a (14) ellensúlyt hordja és ezen ellensúly hatása következtében a (9) rudat azon állásban iparkodik megtartani, melynél a sarúk a vágányt zárják. A (9) rúdra ezenkívül a forgattyúként működő, egyik irányban megnyitott (17) agy van sze­relve, mellyel a lefelé nyúló (15) kar van csuklósan összekötve. A (15) kar a víz­szintesen előre nyúló (16) toldatot (2. ábra) hordja, melynek lefelé nyomatása­kor a (17) agy (1. ábra) a (9) rudat a nyíl irányában elforgatja. Mindegyik sín külső oldalán egy-egy (18) pedálsín van forgathatóan elrendezve, mely pedálsinek egy keretté vannak egye­sítve, úgy hogy azok mindegyik oldalán egy velük csuklósan összekötött és lefelé nyúló (19) kar van elrendezve, a hol is a (19) karok alsó végét a (20) tartó köti össze egymással, mely utóbbi az előbb em­lített (15) kar (16) toldatára fekszik föl. A (19) karok és a (20) tartó együttesen egy keretet képeznek, mely a (21) csa­pok körül balról-jobbra kilendíthető és az ezen kilendítést okozó erő megszűnésével a (32) rúgó által eredeti állásába mozgat­tatik vissza. A (18) pedálsinek előtt (2. ábra), mind­egyik sín belső oldalán egy-egy (22) kar és ezek előtt ugyancsak mindegyik sín belső oldalán egy-egy (23) kar van elren­dezve. A (22) karok a (24) csapok, a (23) karok pedig a (25) csapok körül for­gathatók és fölső végükkel kissé a sinek feje fölé nyúlnak, úgy hogy azok a jármű kerekei által a menetirány szerint jobbra vagy balra lendíttetnek. A (22) karok a (26) rudak, a (23) karok pedig a (27) rudak segélyével össze vannak egymással kötve és ezenkívül mindegyik (22) kai­egy-egy (28) pedálsín segélyével az ugyan­azon oldalon lévő (23) karral van össze­kapcsolva, úgy hogy az egyik karpárnak működtetésekor a másik karpár is műkő-' désbe jön. A (22) és (23) karok ezenkívül a (29) sodronyok vagy lánczok segélyével egy­más között, a (30) sodronyok vagy lán­czok segélyével pedig a (20) tartóból és a (19) karokból képezett lendíthető keret­tel vannak összekötve. A készülék működése a következő: Ha valamely jármű a 2. ábrába beraj­zolt nyíl irányában a lejtőn fölfelé ha­lad, a kerekek nyomkoszorúi a (18) pe­dálsineket és ezekkel együtt a (19) ka­rokat és a (20) tartót lefelé nyomják, nyomják, mely a (16) toldatra hatva a (9) rudat (2. ábra) a már megemlített módon

Next

/
Thumbnails
Contents