20806. lajstromszámú szabadalom • Ágyútalpazatra átváltoztatható ágyútartály

lítható, az ágyú továbbá itt nem kerekeken, de biztos talapzaton áll és így az előre­vagy hátracsúszás a lövésnél már eleve ki van zárva. Egy különlegessége ezen találmánynak még az, hogy az ágyútalpazattá átalakított ágyútartály egy három oldalról zárt védő­bástyát képez, melynek eleje föld- vagy kaviccsal megtöltve az ágyú mögött térdelő tüzért az ellenséges golyók ellen megvédi. A találmány lényegében egy három részre szétszedhető lapos hosszúkás zárt szekrény­ből áll, mely részek megfelelő kapcsoló­szerkezettel lévén ellátva, U-alakban egy­máshoz erősíthetők, mi által egy teljesen szilárd ágyútalpazatot képeznek. A hosszúkás zárt tartály tulajdonképen két körülbelül egyenlő nagyságú félre vá­lasztható szét, melyek közül egyik az ágyú­szerkezetet közvetlenül tartó talprészt ké­pezi, míg a másik fél ismét két egyenlő részre osztható szét, melyek a talprész két oldalára erősítve az ágyútalpazatnak két szárnyrészét képezik. Az egész ágyútalpazat stabilitásának növelésére még alkalmazunk egyes feszítőkarokat és egy merevítő-lemezt, melyek szállítás alkalmával az ágyútartály belsejében nyernek elhelyezést. A találmány egy kiviteli alakja a mellékelt rajzon a következő módon van föltüntetve: 1. ábra a zárt ágyútartály elülnézete; 2. ábra ugyanannak oldalnézete; 3. ábra ugyanannak fölülnézete ; 4. ábra a ketté választott ágyútartály alsó része, mely a talprészt képezi; 5. ábra a ketté választott ágyútartály fölső része, mely a két egymáshoz kapcsolt szárnyrészből áll; a 6. és 7. ábra az egymástól szétválasz­tott és az egymás mellé állított két szárny­részt ábrázolja; 8. ábra az ágyútalpazatra helyezendő merevítőlemez távlati nézete; 9. ábra a merevítő-karok egyikének nézete ; 10. ábra az egyik szárnyrésszel összekap­csolt ágyútalp távlati nézete; 11. ábra a teljesen összeállított ágyútal­pazat távlati nézete ; 12. ábra egy csavarmenettel ellátott cső, valamint az erre illő csavaranya nézetei, melyek az ágyútalpazatra helyezendő mere­vítő-lemez rögzítésére szolgálnak. Az ágyútartály alsó részét képező (a) talprész egy négyoldalt valamint alól zárt és fölső nyitott részén hullámos vonal által határolt üreges szekrényből áll. Ezen szélein és oldalfalain megfelelő vasalással ellátott (a) talprész oldalfalaira függélyes állású (b) aczélsinek vannak erősítve (1., 2., 3., 4. és 10. ábra), melyek segélyével a szárny­részek az (a) talprészekhez rögzíthetők. A talp­rész fölfelé néző szájnyílása közepébe van illesztve a hosszúkás négyszög keresztmet­szetű (c) tuskó (4., 10. és 11. ábra), mely az ágyúcső tartására szolgál és a tetszés sze­rinti ágyúszerkezet fölvétele czéljából meg­felelő furattal van ellátva. A talprész hom­lok- és hátfalához van még erősítve két-két (d) kamp'ó, melyek egyrészt az ágyútartály két felének összekapcsolására szolgálnak (1. és 2. ábra), másrészt még az összeállított ágyútalpazatnál a merevítőlemezt tartják. A talprész két átellenben fekvő kampójára van fölszerelve a fogantyúláncz, mely a szerkezet gyors fölemelésénél stb. szolgál segítségünkre. (1., 4., 10., 11. ábra). Az ágyútartály fölső részét képező (e—e) szárnyrészek alsó részükön az ágyútalp fölső vonalának megfelelő hullámvonal által hatá­roltatnak és két egyenlő nagyságú, féloldal­ról zárt szekrényből állanak (6. és 7. ábra), melyek nyitott oldalukkal egymáshoz téve egy négyoldalt és fölülről zárt szekrényt képeznek (5. ábra). Ezen (e) szárnyrészek belső oldalukon egy-egy aczél (f) vezető­csatornával vannak ellátva (6. és 7. ábra), melyek segélyével a szárnyrészek az (a) talprészekhez akként rögzíthetők, hogy a talprész oldalain lévő (b) aczélsinekre lesz­nek reátolva. Az (f) csatornák fecskefark­alakú vezeték alakjára készülnek és ennek megfelelő keresztmetszettel készülnek a (b) sinek is (4. ábra). A két (e) szárnyrésznek egymáshoz való kapcsolása czéljából az egyik szárnyrész befelé néző véglapjain (g g) csaplyukakkal (6. ábra), a másik pe­pedig ezen csaplyukakba illő (h h) csapok­kal (7. ábra) van ellátva. Az egyik szárny-

Next

/
Thumbnails
Contents