20719. lajstromszámú szabadalom • Újítás marólugoknak és ammoniáknak közvetlenül elektrolyzis útján való előállítására szolgáló eljárásokon
liák minden könnyen oldható vegyületét, beleértve az ammónium és alkaliföldek vegyületeit is, legyenek azok tiszta-, tisztított (raffinált) vagy nyerssók, vagy a többékevésbbé tisztátlan ipari melléktermékek vagy hulladékok és így tovább. Kivételt csak a calcium (Ca) megfelelő sói képeznek vizes oldatban, a calciumhydroxydnak (Ca 0H2 ) a (Ha O)-ban való nehéz oldhatósága miatt. Jelen találmánynak lényeges és sajátos alapvonásai főleg az elektródokra és a készülék összelrendezésére, azután az elektrolytekre, az áramra és a munka módjára vonatkoznak. I. Az elektródok. Az elektródokat kivétel nélkül fémek képezik és nem, a mint különben közönségesen szokásos, egymás mellett, hanem körülbelül 15—20 mm. távolságban egymás fölött vannak elrendezve. Minden szétbontóczella, függélyes irányban, csak egy elektródapárt tartalmaz, még pedig úgy, hogy az anóda alul, a kathóda pedig fölül feküdjék. Mivel kevés számú elektródot alkalmazunk, szükséges, hogy ezek az áramnak lehetőleg nagy fölületet nyújtsanak; ezen czélból az elektródoknak oly alakot adunk, hogy magassági irányukban is nagy terjedelemmel bírjanak. Anódok gyanánt általában mindazon fémeket alkalmazzuk, melyek az áram által föloldva, az anionokkal oly sókat képezhetnek, mely sók az elektrolytban oldhatatlanok, illetve nehezen oldhatók. Az alkálifémek kivételével, melyek rendkívüli csekély számú nehezen oldható vegyület képzése által tűnnek ki, minden más fém többé-kevésbbé számos ilynemű sókat képez és különösen a legtöbb bázikus só bírja ezen tulajdonságokat. Az alkálifémeknek elterjedt vegyületei között, melyek épen könnyű oldhatóságuk miatt az elektrolyt számára kimeríthetlen és változatos forrást képeznek, természetesen az összes savak sói is tömegesen képviselve vannak. A többi fémekkel szabály szerint a gyöngébb savak, melyek a (H2 0)-ban való föloldásuknál alacsony fokú | elektrolytikai disszocziáczióra képesek és melyek e szerint csak csekély számú szabad -f- elektromossággal megtöltött hydrogen-iont szolgáltatnak, pl. szénsavhydrát (H2 C08 ), bórsav (H3 B03 ), cyanhydrogénsav (HCN), (kéksav) és i. t., nehezen oldható sókat képeznek, míg az erősebb savak, vagyis melyek a (H2 0)-bau való föloldásuknál magasabb fokú elektrolytikai disszocziáczióra képesek és következőleg nagyobb számú hydrogen-iont szolgáltatnak, pl. a chlórhydrogensav (HC1) (sósav), chlórsav (HC103 ), kénsav (Hs SOj, salétromsav (HNOs ) stb., könnyen oldható neutrális és savanyú sókat ellenben nehezen oldható bázikus sókat képeznek, megjegyezve, hogy a kivételek nagyon számosak. Mivel azonkívül jelen találmánybeli eljárásnál a szabad bázisok elektrolytikai disszocziácziója bő alkalmat nyújt a negativ elektromossággal telt egyértékú hydroxil-ionok (OH) keletkezésére, a -f- póluson nagyon könnyen ós nagy számban válnak ki a lúgos sók. Tehát éppen itt a legnagyobb lehetőség megvan arra nézve, hogy oldhatatlan, illetve nehezen oldható sók keletkezzenek. A találmánybeli eljárásnál tehát anóda gyanánt az alkáli- és földalkálifémek kivételével, melyek ugyanis a vizet már közönséges hőmérsékletnél is marólúgok képződése mellett fölbontják, az összes és különösen éppen a technikailag fontos fémeket fölhasználhatjuk és pedig a legtöbb úgynevezett nehéz fémek, vagyis melyeknek fajsúlya 5-nél nagyobb, pl. az ólmot (Pb), rezet (Cu), ezüstöt (Ag), zinket (Zn), vasat (Fe) stb., valamint ezek ötvözeteit is. Hogy az oldhatatlan, illetve nehezen oldható sókat az elektrolytből való kiválásuk után lehetőleg gyorsan iszap alakjában elkülöníthessük. ezeknek föloldását az anódafölületekről, melyeken, illetve melyeknek többé-kevésbbé közvetlen közelében keletkeztek, valamint az ezekről való leporlasztásukat az anódatestek konstrukcziója és fölületük alkalmas alakítása által kell elősegítenünk. Ajánlatos tehát oly anódatesteket használni, melyeknél, ha a fémanyag i keresztmetszete nagy, a nagy és sima, többé-
