20188. lajstromszámú szabadalom • Újítás gázretortákon
— 2 — tosan van ágyazva. Szokásos még, hogy a retortákat eme végeiken alkalmazott megtámasztáson kívül még négy vagy öt helyen középen is megtámasszák a tűzálló téglákból készült (g) falazat által, hogy ily módon a retorták behajlását meggátolhassuk. Ez a (g) alátámasztás, mely oly czélból, hogy a behajlás ellen lehetőleg nagy biztonságot nyújtson, sokféle javítást szenvedett és ezért nagyon sok kiviteli módozatban lel alkalmazást, a gyakorlatban nem vált eléggé be, minthogy ennek segélyével a behajlást és az ebből származó törést biztosan elkerülni nem sikerül. Eme hátránynak főleg az az oka, hogy a magas, mintegy 1300° C. hőmérsékletnél a hézagok kiégnek és a (g) falazat zsugorodik, tehát a retorták középrészei sülyednek, a mennyiben a falazat nem a retortákon alkalmazott vízszintes fölületekre, hanem azoknak sima, lejtősen ledomborított oldalfölületeire támaszkodik, melyek a lecsúszást és eltolódást lehetővé teszik. Habár újabb időben — fölismerve ezt a hátrányt — a retortákat, nevezetesen a lejtősen elhelyezendő retortákat, toldatokkal látták is el, hogy vízszintes helyzetű tartófölületeket nyerjenek, mégis azt a hibát követték el, hogy ezeket a toldatokat helytelenül, nevezetesen a középen a retortafenék alatt és a retorta födelén alkalmazták, mint az a 2a. és 3a. ábrán látható, minek következtében különösen az alsó retorták oly nagy mértékben vétettek összenyomásra igénybe, hogy tartósságuk teljesen kérdésessé vált. Azonkívül érezhetővé lett az a másik hátrány is, mely abban állott, hogy az összes (h) ágyalási fölületeket levésés által vízszintesen meg kellett munkálni, hogy a retorták biztosítva legyenek ágyazhatok, minthogy a retorták a kiégetésnél vetődnek és zsugorodnak, tehát' pontos alakban elő nem állíthatók. Ha ezek a körülmények már vízszintesen elhelyezett retortáknál is nagyon érezhetőkké váltak, lejtős retortáknál nemcsak a nagyobb költségek, hanem a retorták pontos megmunkálásánál föllépő nehézségek is hozzájárulnak ahhoz, hogy az ily ágyalás a gyakorlatban kivihető ne legyen. A föntebb jelzett hátrányok, mint azt már említettük, az 1—4. ábrán látható beépítési módnál elkerülhetők. Ennél a beépítési módnál a retorták minden esetben, akár vízszintesen, akár lejtősen helyezendők is el azok, két oldalt velük egy darabból formált függélyes (e) támasztókarokkal vannak ellátva, melyeknek fölül és alul vízszintes fölületei vannak. A retortakarok eme vízszintes támasztó fölületeit nem munkáljuk meg, sőt ellenkezőleg a retortákat abban az állapotban építjük be, melyben azok az égető kemenczéből kikerülnek. Az (f) téglák azonban, j melyek a retortakarok között helyeztet| nek el, a pontos magasságra megmunkál• tatnak, úgy hogy ez által a retorták kij égetésénél föllépő elkerülhetlen pontatlan! ságokat kiegyenlíthetjük. A retorták pontos ós drága megmunkálásában rejlő hátrányt tehát ily módon tökéletesen elkerüljük, ép úgy mint a másik, a retorták összenyomatásában rejlő hátrányt is, minthogy a retortáknak legkényesebb, nyomást legkevésbbé elbíró része, azok feneke és födele teljesen szabadon fekszik és károsan igénybe nem vétetik. Az (e) támasztó karok ily módon az (f) téglákkal együtt a retorták két oldalán függélyes támasztó oszlopokat képeznek, melyek a retorták és ezek tartalmának súlyát biztosan fölfogják és a téglák és tartó karok által képezett oszlopokra viszik át. Az új befalazási mód egy további, nem kicsinylendő előnye a retorták készítésénél az által válik érezhetővé, hogy az (e) tartó karok tömege aránylag csekély, tehát jóval kevesebb nedves samott-anyagot kell a retortán formálni, mint a 2a. és 3a. ábrán látható vagy más kiviteli módozatnál, tehát a retorták készítése könynyebb és olcsóbb. A szóban lévő találmányra nézve jellemző, hogy az (f) téglák fölül és alul a
