19927. lajstromszámú szabadalom • Villamos kondenzátor

Megjelent IDOO. évi deczember hó 3-án. MAGY. m Kia SZABADALMI JBFFIF HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 19927. szám. VI I/d. OSZTÁLY. Villamos kondenzátor. SZVETICS EMIL IGAZGATÓ BUDAPESTEN. A szabadalom bejelentésének napja 1899 deczember hó 15-ike. A jelen találmány tárgyát anelektrikus | lapokból (staniolból) és dielektrikus betétek­ből készült villamos kondenzátor képezi, melynek ezélja a hatásfokot és a működés­nek megbízhatóságát növelni és ezenkívül lehetővé tenni, hogy a kondenzátorban esetleg keletkező hibákat könnyű szerrel kiküszöbölhessük. Az eddigi kondenzátoroknál ezen fölté­telek csak részben voltak kielégítve, amennyi­ben azoknál a staniollapok és a dialektrikus betétek akként voltak egymás fölé rakva, hogy a kondenzátor az imént említett tulaj­donságoknak mindig csak egyikével bírt. Az eddigi kondenzátoroknál ugyanis az egymástól egyes különálló dielektrikus lapok által elkülönített szomszédos, vagyis az áramforrás sarkaival összekapcsolt staniol­fölületek könnyen érintkezésbe jöhettek egymással és rövid zárást vagy önkisütést létesítettek. Ha pedig ennek megakadályo­zására a staniollapokat egy többszörösen összehajtott folytonos dielektrikus szalagnak behajtott részei által különítették el egy­mástól, akkor, ha a kondenzátor egyes helyeken megsérült, ezen megsérült részeket nem lehetett kivenni és újakkal pótolni, hanem az egész kondenzátort újjal kelletett helyettesíteni. I A jelen találmány tárgyát képező konden­zátornál a dielektrikus lapokból és a staniol lapokból egyes elemeket képezünk, melyeket akként helyezünk egymás f'ölé, hogy két-két egymásután következő staniollapnak egy­mással való érintkezése, bármennyire is eltolódnak azok az összepréselésnél, teljesen ki van zárva; az ily módon foganatosított kondenzátornál továbbá a megsérült részeket az ép részeknek újabbi fölhasználásával könnyen kicserélhetjük. A mellékelt rajzban az 1., 2. és 3. ábra az eddigi kondenzátorok rétegezését tün­teti föl. A 4. ábra ellenben a jelen találmány tárgyát képező kondenzátoroknak rétege­zését láttatja. Az összes ábrákban a teljes vonalak a staniollapokat, a szakadozottak ellenben a dielektrikus betétet (paraffinnal itatott papirt vagy más effélét) jelölik, a hol is a való­ságban szorosan egymásra préselt rétegek a jobb szemléltetés kedvéért egymástól bizonyos távolságban vannak rajzolva és a hol a jelű staniollapok az egyik, a -jelűek pedig a másik sarkot képezik; az előbbieket a rövidség kedvéért pozitív lapoknak fogjuk nevezni. Az 1. ábra az eddigi kondenzátorok egyik

Next

/
Thumbnails
Contents