19906. lajstromszámú szabadalom • Újítás kis vasutak járműveinek vonó és ütköző berendezésein

Megjelent 1900. évi deczember hó -án. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEI RAS 19906. szám V/b. OSZTÁLY. Újítás kis vasutak járműveinek vonó- és ütköző berendezésein. GBAZER WAGGON- UND M A S C HIN E N - FA BRIKS-AGTIE N -GESELLSCHAFT, VORMALS JOH. WEITZER CZÉG BÉCSBEN. A szabadalom bejelentésének napja 1900 május hó 23-ika. A szóban lévő újítás tárgya a csatolt rajzlapon az (A) ábrán hosszmetszetben és a (B) ábrán fölülnézetben van ábrázolva. Az újítás lényege egyrészt az ütköző­berendezésre vonatkozik, mely egyúttal a tartalékkapcsolást is képezi és abban áll, hogy az a vonóberendezéstől el van külö­nítve, úgy. hogy az egyik vagy másik töré­sénél a vonatszakadás ellen bíztosítva va­gyunk, másrészt pedig egy külön átmenő vonóberendezés alkalmazására vonatkozik, hogy nyugodt, lökésmentes vontatás váljék lehetségessé. Az ütköző berendezés a jármű tengelyé­ben a jármű két végén van elhelyezve és két, úgy a lökést, mint a húzást rugalma­san fölvevő (a) ütközőből áll, melynek feje oly módon van kiképezve, hogy annak hom­lokfölülete előtt egy (b) kapcsolótag van elhelyezve, mely a (c) csap körül forgat­ható. Az ütköző mellső kivágása oly módon van kiképezve, hogy a kapcsolótagnak min­den oldal fölé szabad mozgást engedjen, mint azt a járművek kanyarulatokban elfog­lalt viszonylagos helyzete megköveteli. A vonóberendezés egy-egy, (d)-nél for­gatható csavarorsós kötésből áll, továbbá egy (e) vonóhorogból, melyek a járművek homlokfalán az ütközők mellett oly módon vannak elhelyezve, hogy az egyik jármű csavarorsós kapcsolását a másik jármű vonó­horgába akaszthassuk. A csavarorsós kapcsolások és vonóhorgok az (f) rudak segélyével egy egyenlőkarú (h) emelő két végéhez vannak kapcsolva, mely a (k) csap segélyével a tulajdonképeni és a jármű tengelyében alkalmazott (1) vonórúd­dal forgathatóan van összekötve, ez a vonó­rúd tehát a jármű két végén alkalmazott emelőket köti össze, míg az előbbi beren­dezéseknél az emelők közvetlenül az ütkö­zőkkel voltak összekötve, úgy hogy ezek törésének vonatszakadás volt a következ­ménye. SZABADALMI IGÉNY. kis vasutak járműveinek vonó- és ütköző-berendezésein, jellemezve egy központos, tartalékkapcsolás gyanánt szereplő, a vonóberendezéstől független ütköző-berendezés és a járművön rugal­masan ágyazott, kiegyenlítő emelőkkel bíró átmenő vonóberendezés által. (1 rajzlap melléklettel.] P ALLAS RÉSZVÉNYTÁRÖAAAO HYOHOÍ.S BUDAPESTEN

Next

/
Thumbnails
Contents