19874. lajstromszámú szabadalom • Acetylénfejlesztő

Megjelent, 1900. évi november lió 29-én. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 19874. szám. Il/e. OSZTÁLY. Acetylénfejlesztő. DÉGAY KÁLMÁN POLGÁRI ISKOLAI IGAZGATÓ Ó-KANIZSÁN. A szabadalom bejelentésének napja 1900 május hó 12-ike. A jelen találmány tárgyát képező ace­tylén fejlesztő egy víztartályból, továbbá ezen víztartály körül elrendezett és vele egy líözös csap által összeköttetésben álló s könnyen eltávolítható több karbidtar­tályból, szárító- és tisztító dobokból és vé- | gül egy vízbe merülő haranggal ellátott gázgyűjtőből áll. Gázfejlesztés alkalmával csupán egyik karbidtartály közlekedik a víztartállyal, miáltal a víz ezen tartály­ban lévő karbidhoz folyik, azt lassan el­önti és belőle acetyléngázt fejleszt. A fej­lődött gáz külön csővezeték segélyével visszavezettetik a víztartályba és ennek víztartalmán átszoríttatik megmosás czéljá­ból. Az ily módon megmosott gáz azután a szárító és tisztító dobok tartalmán keresz­tül nyomulva jut a gázgyűjtő harangja alá és azt fölemeli. Az egyik karbidtartályból keletkezett gáznak fölhasználása illetőleg elvezetése után a harang ismét visszasülyed kezdeti állásába. A harangnak ezen lesü­lyedését arra használják föl, hogy a víz­tartályt egy másik, friss karbiddal telt tartállyal hozzuk összeköttetésbe, miáltal a gázfejlődés újból megindul és a harang is­mét fölemelkedik. Ezen czél az által éretik el, hogy egy a gázgyűjtő oldalán alkalma­zott rúd a lesülyedő gázharang kiálló peczke által minden egyes alkalommal le­szoríttatik s ez elforgat egy peczkekkel ellátott kereket. Ezen kerékkel ugyanazon tengelyre ékelt kúpos fogaskerék a víztar­tály és a karbid tartályok közé iktatott többnyílású csap kúpjával szilárdan össze­függő kúpos fogaskerékbe kapaszkodik és ez által a peczkes kerék minden egyes el­fordulása alkalmával a többnyílású csap is elforgattatik és a víztartállyal egy másik karbidtartályt hoz összeköttetésbe. A kar­bidtartályok nagysága úgy van megszabva, hogy egy-egy karbidtartályban elhelyezhető karbid annyi acetyléngázt ad, a mennyi a gázgyűjtő harangot épen megtölti. Ez által a gáztúlfejlődés létre nem jöhet és a gázfogyasztás bármely időpontban megszün­tethető és újból üzembe vehető, a nélkül, hogy a gázfejlesztő készüléknél dolgunk akadna. Ezen gázfejlesztő a mellékelt rajzon a következő módon van föltüntetve: 1. ábra a gázfejlesztőnek részben oldal­nézete, részben függélyes hosszmetszete; 2. ábra a gázfejlesztő fölűlnézete; 3. ábra a többnyílású csap hosszmetszete; 4. ábra a csapnak a 3. ábra (x—x) vo­nalán átmenő vízszintes metszete; 5. ábra a sülyedő gázgyűjtő harang ál-

Next

/
Thumbnails
Contents