19797. lajstromszámú szabadalom • Vasaló

helyzetébe állítjuk. Kis idő múlva az (a) simító lap meleg lesz ; ekkor az előbb leírt módon az (r) peczket újból kiakasztjuk, a midőn is az (e) és (el) vasalótest a (k) fogantyúra erősített (d) csapszögekre tá­maszkodva forgó mozgást végezhet; ezt fölhasználva, a vasalótestnek most már föl­melegített (a) simító lapját lefordítjuk, mi­nek következtében a (b) hideg simító lap a borszesztartály lángja fölé jut és fölmeleg­szik ; míg ez megtörtént, addig az (a) simító lappal vasalhatunk, ha pedig ez kihűlt, ak­kor a (b) simító lapot fordítjuk lefelé, mely ezalatt már megmelegedett és így folytat­juk ezt mindaddig, míg csak a (c) borszesz­tartályból a borszesz el nem ég. Az (a) és (b) vasalótestben lévő (c) borszesztartály, mely (d) csapszögekre van erősítve, a for­dítás tartama alatt mindig egy és ugyanazon helyzetben marad, még pedig azért, mert közvetve magával a (k) fogantyúval van összefüggésben, ez pedig a forgás alatt mindig egy és ugyanazon helyzetben marad, függőleges helyzetben van, így tehát az az eshetőség, hogy a borszesz kiömlik, ki van zárva. Czélszerű még a (k) fogantyút szigetelő anyagból készült (v) védővel ellátni, hogy a kiáramló meleg az illető vasaló egyén kezét megóvja a melegtől. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Vasaló, az által jellemezve, hogy az alúl és fölül sírna lappal ellátott vasaló a fo­gantyúra forgathatólag vau szerelve és a vasalón belül ugyancsak a fogantyúra egy el nem forduló borszesz vagy más a tüzelésre alkalmas anyag fölvételére szolgáló edény van alkalmazva. 2. Az (1) alatt igényelt vasaló egy kiviteli alakja, jellemezve az (a) és (b) simító lappal ellátott és két részből álló vasaló­test által, mely (g) lyukakkal, (s) össze­tartó kapocscsal, (s) peczekmélyedéssel bír és (i) csuklók körül nyitható és zárható. 3. A 2. alatt igényelt kiviteli alak, jelle­mezve a (k) fogantyúnak két végén lévő (d) csapszögek által, melyekre az (f) kanócznyílásokkal ellátott (c) borszesz­tartály van erősítve, jellemezve továbbá a (k) fogantyú (I) kiálló részei által, melyek az (a) és (b) simító lap ékalakú részeibe illenek. 4. A 2. alatt igényelt kiviteli alak, jelle­mezve a (k) fogantyúra alkalmazott (r) peczekkel ellátott és (p) rúgó hatása alatt álló kampósvégű (m) emeltyű és az ezen emeltyű (r) peczkének megfelelő, a simító lapok alatt lévő (s) bemélyedé­sek által. (1 rajzlap mollúklettel.) PALLAB hészvénytársaság NYOMDÁJA BUDAPESTEN-

Next

/
Thumbnails
Contents