19753. lajstromszámú szabadalom • Javított ajtóállító

(2. ábra) helyzetükbe álljanak vissza. Az (a) és (b) résznek természetes igyekezete, hogy maguk közt a 4 szöget, a (c) rész csak annak hatályát növeli és különböző alakban szer­keszthető, hogy ezen czélnak megfelelnek. A 3. ábrán a nyomás azonban rendesen nagyobb, mint közönségesen szükséges. Ha valamely ajtót nagyobb szélben vagy lég­huzamban akarunk megállítani, nagyobb ((ál­lítót)) kell alkalmazni, mint rendesen. A rugó működését támogatandó, az (a) részt mely az ajtó alsó élével jön érintkezésbe, rende­sen vagy reczés fölületűvé csinálom, vagy pedig éles kiálló élekkel vagy hegyekkel látom el, melyek az ajtó fájában kapaszkod­nak. és (b) részt hasonló kapaszkodó felület­tel láthatom el, mint az a 2. ábrán (h) lát­ható. Ezen érdes felületek teljesen elenge­dők, hogy az ajtó mozgását erős szélben vagy légvonatban megakadályozzák, ameny­nyíben vagy annak fájába vagy a padlóba kapaszkodnak, a nélkül azonban, hogy egyik­ben vagy másikban kárt tennének. A (h) érdes fölületet úgy lehet elhelyezni, hogy csak akkor érje a padlót, ha (a)-ra erős nyomás gyakoroltatik. Legtöbb esetben fölösleges, hogy a (b) résznek érdes föliilete legyen, különösen szükségtelen a szőnyeges padlón. Czélszerű a (d) lábnak több fogat csinálni (1. ábra dl), ha erősebb kapaszkodó szük­séges. Ezen érdes kapaszkodó fölületek [g és h) a fémnek áthorpasztása által érhetők el. • Czélszerű a készülékbe több lyukat csinálni, mint (7,) (8) vagy (9)-en látható, melyeken a készüléket használaton kivül föl lehet akasztani, vagy szükség esetén a padlóhoz (8, 9) erősíteni. Sok esetben persze ezen lyukak fölöslegesek. Ha a lábunkkal az (a) rész hátsó végére lépünk, az «állító» által tartott ajtó szabad lesz. Hasonlókép járunk el, ha az ajtót meg akarjuk állítani, hogy az (a) rész hátsó végére ráhágunk és az ajtót kezünkkel addig húzzunk mi felénk, míg jól beszorul. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Javított ajtóállító egy darab fémből, mely úgy van hajlítva, hogy három fő­részt képezzen, melyek közül kettő össze­nyomható éket képez, a harmadik mint rúgó működik és a fönnevezett ék nyo­másának a czélnak megfelelően eUentáll. 2. Az 1. igényben jellemzett ajtóállítónál az ék fölső részének érdessége az ajtó alsó részének jobb megfogása czéljából. 3. Az 1. igényben jellemzett ajtóállítónál az ék alsó részének hátsó lábtoldattal való ellátása, azon czélból, hogy mellső és hátsó végekkel jobban fogja meg a padlót. (1 rajzlap melléklettel.) PAILA8 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁM BUDAPESTEN.

Next

/
Thumbnails
Contents