19731. lajstromszámú szabadalom • Újítások nyomdasajtókon

— 2 — gasrudak és a köralakú, elmozgatható ke­retek között foglalnak helyet, továbbá két pár könyökemeltyű a lengőkaroknak össze­kapcsolására, valamint egy lengőkar, mely egy rovátkákkal ellátott, ide-oda csúszó tagra hat, mely em'ített tag ellenkező irányba nyúló, azonban egymással kapcso­latban álló hasítékokkal van ellátva és föl-és lefelé ható nyúlványokkal bír. Ezen tag egy karral áll összeköttetésben, mely a nyomtatóhengernek bütyöktárcsája által ho­zatik mozgásba, végül ugyanezen taghoz egy kéziemeltyű csatlakozik, mely arra szolgál, hogy annak közvetítésével ezen rész eltolható legyen és a lengő karnak vagy alsó vagy fölső nyúlványával legyen érintkezésbe hozható, azon czélból, hogy ez által a festékszerkezet a laphengerrel szemben működésbe hozható, vagy működé­sen kívül helyezhető legyen. A találmány továbbá másodsorban a nyom­tatóhenger ós a festékhengerek hajtására szolgáló szerkezetnek berendezésében is áll, mely berendezés szerint a nyointatóhenger forgása megszüntethető, anélkül, hogy ez által a festékhengereknek állandó forgása befolyásoltatnék. Ezen czél elérése végett a nyomtatóhenger oly kapcsolással van el­látva, mely a főhajtókereket és az elosztó­hengereket működtető kereket a nyomtató­henger tengelyéhez kapcsolja. A főhajtó­kerék forgatására egy kisebb fogaskerék Szolgál, mely a főhajtókerék tengelyére van szerelve és állandóan forgásban van. A festék­dob és a festékkeverő hengerek fogaskerékát­tétel közvetítésével állanak kapcsolatban a fő­hajtó-tengellyel, míg a festékelosztó hengerek a föntebb említett közbeiktatott fogaskerekek közvetítésével az elosztóhengerek hajtó­kerekével vannak összekötve, mely utóbbi a főhajtótengelyre van ékelve és az utóbbival együtt forog. A kapcsolás megszüntetése által a nyom­tatóhenger megállíttatik, míg a főhajtóten­gely és az elosztóhengereknek hajtókereke ovább forognak és így a festékszerkezetet állandóan mozgásban tartják. A találmány harmadsorban a nedvesítő­szerkezeten eszközölt javításokra vonatkozik. A találmánynak ezen része áll az ismeretes vízszekrényből, ennek hengerével, kapcso­latban a víz hozzávezetésére szolgáló új szerkezetű szivóhengerrel, valamint a tulaj­donképpeni nedvesítőhengereknek elrende­zésében és működtetési módjában. A vízhozzávezető henger egy lengő karra van szerelve, mely egy lengő rúddal áll kapcsolatban; az utóbbinak működtetésére egy kúpos bütyök szolgál, mely a víz hoz­závezetésére szolgáló hengernek lengő kar­jára van szerelve s a henger hosszában el­tolható, mi által a víz hozzávezetésére szol­gáló henger lengését tetszés szerint szabá­lyozhatjuk. A nedvesítő hengerek a végükön ollósze­rűen kiképezett emeltyűkben eltolhatóan vannak elrendezve s egy csuklós emeltyű­vel állanak kapcsolatban, melynek működ­tetésére oly szögemeltyű szolgál, melynek egyik karja egy vezetőhasítékkal bíró tag­ban vezettetik. A nevezett hasítéknak alsó és fölső vége fogazással bír, s az egész tagnak működtetésére egy második szög­emeltyű szolgál, mely utóbbinak egyik kar­ját ismét a nyomtatóhengernek bütyöktár­csája mozgatja. A kézi ellenőrző készülék azon czéllal bír, hogy annak segélyével a nedvesítőhen­gerek működésbe hozhatók, vagy müködé­désen kívül helyezhetők legyenek s czél­szerűen egy pár fogazott karból állnak, melyek a kettős szögemeltyűt működtető emeltyűnek a hasitékkal ellátott tagtól való szabaddátételére szolgálnak, melyek az em­lített emeltyűt oly módon mozgatják el, hogy a nedvesítőhengerek a nyomtatóhen­gerrel való érintkezésben megakadályoz­tatnak. A találmány negyedsorban oly szerkeze­tekre vonatkozik, melyeknek közvetítésével a laphenger a laphengerhez viszonyítva, önműködően munkán kívüli helyzetbe állít­tatik. A találmánynak ezen részét egy pár ex­czentrikus persely képezi, melybe a lap­henger van beágyazva, továbbá oly csuklók vagy emeltyűk, melyek az említett exczen­trikus perselyeket egy szilárd lengőrúddal

Next

/
Thumbnails
Contents