19658. lajstromszámú szabadalom • Villamos fogyasztásmérő

Megjelent 1Í)00. évi november lió 7-én. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 19658. szám. VIl/c. OSZTÁLY. Villamos fogyasztásmérő. BEHRENDT MÁRTON KERESKEDŐ BERLINBEN. A szabadalom bejelentésének napja 1900 január hó 30-ika. A főáramú csévék között ide-oda lengő fegyverzettel bíró motoros fogyasztásmé" rőknél a forgó fegyverzetű mérőknek za­varólag ható kefesurlódása el van ugyan kerülve, de azok egy másik hátránnyal bír­nak, mely a lengő rendszernek a megfor­dulás pillanatában bekövetkező megrázkód­tatása által okozott eleven erőben való veszteségben és az áramvezetékek ruga­nyos reakcziójában áll. A jelen találmány szerint ezen zavaró hatásokat lengő és forgó fegyverzetek kom­binált alkalmazásával teljesen elkerüljük. Ezt az által érjük el, hogy a szokásos motoros mérő keféi alatt forgó kollektor helyett egy, az oszczilláló mérők áramfor­dítójához hasonlóan ide-oda lengő, önmű­ködő mellékkapcsolású átkapcsolót alkal­mazunk, míg a fegyverzetet akként ren­dezzük el, hogy annak ne kelljen, mint az oszczilláló mérőknél, megfordulnia, hanem hogy az forgását ugyanazon irányban foly­tathassa. A találmány tárgyát képező fo­gyasztásmérő a mellékelt rajzokban egy foganatosítási példában van bemutatva. Az 1. és 2. ábrák a mérő elől- és fö­lülnézetét láttatják. A 3. és 4b. ábrák kapcsolási sémákat tüntetnek föl. A 4a. ábra részletrajz. A legczélszerűbben két, egymást keresz­tező (5) mellékkapcsolású csévéből álló fegyverzet (1. ábra) a (3) és (4) csap­ágyakban forgó (2) tengellyel a helytálló (1) főáramcsévék mágneses terében forog és a (7) mágnesek között mozgó (6) fém­korong által képezett csillapítót hordja. A (2) tengelyen a négyrészű (8) átkapcsoló van rögzítve, melyhez a (9) és (10) kon­taktuskarok hozzáfekszenek, mely utóbbia­kat a kis (11) tengely hordja, még pedig egymástól elszigetelten. A (18) elektromágnes (15) fegyverzete a szerkezet tengelyével konaxiális (17) ten­gely körül forog és a (16) rúgó által min­dig kezdeti állásába forgattatik vissza, míg oldallengésekor (19) karjával a (9) kontak­tuskar (21) toldatához ütközik. A mérő működési módja most már a kö­vetkező: Az üzemfeszültséget a (12) és (13) rúgók viszik a forgó (5) fegyverzetbe, mely rúgók között a (22) rész segélyével egymástól elszigetelt két részből álló kis (11) tengely leng ide-oda, mely az áramot a rajta megerősített két (9) és (10) kon­taktuskaron át a (2) tengelyen megerő­sített (8) átkapcsolóhoz vezeti. A (9) és (10) karoknak a (8) átkapcso-

Next

/
Thumbnails
Contents