19636. lajstromszámú szabadalom • Újítás tüzelőberendezéseken
lása után az (f) és (g) lépcsős rostélyokat | illetve a (h) síkrostélyt kihúzzuk, úgy j hogy az elégett tüzelőanyag a hamuaknába hullhat. Az (f g) és (h) rostélyok visszahelyezése után a vendégrostélyokat eltávolítjuk, úgy hogy ez eljárás mellett az üzem mindennemű megszakítása nélkül a tisztítás a legegyszerűbb módon és a leg- 1 rövidebb idő alatt vihető végbe. Ez a megszakítás nélküli üzem, nevezetesen aknás generátoroknál a fűtőanyag • kihasználása következtében tetemes fűtőanyag és üzemköltség megtakarítást okoz. A hűtőszerkezetekből jövő fölmelegedett vizet, továbbá gőzkazánok, stb. táplálására használhatjuk, míg a gőzt vagy az elvezetett fölhevített levegőt magának a generátornak üzemben tartásánál használhatjuk : ki előnyösen. Az üzem ez által lényegesen egyszerűstül és kevésbbé gyakorlott személyzetet igényel, azonkívül a generátorgázok összetétele is lényegesen kedvezőbb, mert a gázok sok szénoxydot és hydrogént és kevés szénsavat tartalmaznak. Ha még tekintetbe vesszük, hogy a hamuban koksz nincs és hogy a képződő salak porhanyós és könnyen aprítható, úgy be kell vallani, hogy jelen szerkezet által" ily üzemeknek nemcsak főtényezői, hanem azok melléktényezői is előnyösen alakulnak. SZABADALMI IGÉNY. Üjítás tűzhelyeken, az által jellemezve, hogy a közvetlenül a tűzhely fölött lévő legmelegebb öv megfelelőleg alakított, belső vagy külső hűtéssel bíró gyűrűk vagy lemezek által van körülvéve, minek következtében a salak lerakódását és annak leveretése által előidézett üzemzavarokat, illetve az ezzel egybekötött egyéb hátrányokat elkerüljük. (2 rajzlap melléklettel.) °ALLA8 RÉSZVÉN » TÁRSASÁG NYOMDAJA BUDAPgS VcN