19544. lajstromszámú szabadalom • Pneumatikus sámfa

Megjelent 1900. évi október lió 35-én. MAGY. A KIR SZABADALMI jBj a HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 19544. szám. I/b. OSZTÁLY. Pneumatikus sámfa. SCHÖNFELD ZSIGMOND CZÉGVEZETŐ BUDAPESTEN. A szabadalom bejelentésének napja 1899 november hó 10-ike. Az eddigi sámfák tudvalevőleg azon hát­ránnyal bírnak, hogy azokat igen körülmé­nyesen lehet csak a czipőbe illeszteni és ebből ismét kihúzni, a mennyiben a sámfá­kat több, rendesen négy részből készítjük, hogy annak a czipőbe való illesztése és ab­ból való eltávolítása egyáltalán lehetővé tétessék oly módon, hogy a czipő ne ron­gáltassék. Az által, hogy a sámfát több részből ké­szítjük, az a czipőben való összeillesztése után nem fog mindig szorosan a czipő alak­jához hozzásimulni, miáltal tulajdonképeni czélját el nem érheti. A jelen találmány tárgyát már most oly sámfa képezi, mely mindezen hátrányokat teljesen beszünteti és az eddigi sámfákkal szemben azon előnyt nyújtja, hogy az a czipőt minden pontban és teljesen egyen­letesen feszíti ki, ezenkívül pedig csak igen csekély súllyal bír és a csomagolásnál sok­kal kevesebb helyet foglal el, mint az ed­digi sámfák. A jelen találmány tárgyát képező sámfa kaucsukból, gummiból vagy egyéb ruga­nyos anyagból készül és rövid szárú űrös lábfej alakjával bír, melynek talprésze ke­ményebb és merevebb, mint a fölső rész, és melyet egy, a szár fölső végén elren­dezett szelepen keresztül akként fújhatunk föl, hogy az a kifeszítendő czipő belső terével azonos alakú formába jön. Ezen sámfát fölfúvása előtt a czipőbe illeszt-/ jük és azt ezután az említett szelepen ke­resztül tetszőleges kézi szivattyú segélyé­vel addig fújjuk föl, míg az a czipőnek min­den egyes részét teljesen ki nem feszíti, mire aztán az említett szelepet elzárjuk. Ha a sámfát a czipőből ki akarjuk venni, akkor a beléje szorított levegőt a sze­lepen kibocsátjuk, mire a sámfát könnyű szerrel és egyszerre húzhatjuk ki a czipő­ből. A találmány tárgyát képező sámfa a mel­lékelt rajzban egy foganatosítási alakjában hosszmetszetben van bemutatva, még pe­dig a fölfúvás utáni alakjában. A vastag gummiból vagy kaucsukból ké­| szült (a) talppal az ugyanily anyagból álló, de vékonyabb (b) fölső rész van összekötve, mely utóbbi azonban, mint a rajzban, az (a) résszel egy darabban is készíthető. A j (b) fölső rész a (c) szárban folytatódik, mely a vastag és kemény (d) gummi- vagy kaucsuklappal van elzárva, mely a (c) zár­ral esetleg egy darabban készítendő. ' A (d) lapban az (e) szelep van elren-I dezve, melyen keresztül a sámfát a czipőbe

Next

/
Thumbnails
Contents