19543. lajstromszámú szabadalom • Alsó vezetékes elektromos vasút
vezetőktől, úgy hogy a másodlagos vezetékek, melyek egymással megfelelő (51) kábelek segélyével vannak összekötve, árammentesek. , A másodlagos vezetőknek egymással direkt szemben fekvő végei (52) szigetelőkre fekszenek és a fővezetékek végeitől kis távolságban vannak alkalmazva. Bármely irányban mozog is tehát a mótor- j kocsi a váltón, az (50) kantaktusgomb minden esetben érintkezésbe jön a fővezetékkel. Az áramleszedő ugyanis először a fővezető és a kontaktusgomb között mozog és az előbbiről veszi le az áramot. Ha azonban az áratnlevevő (mint azt egy más bejelentésünkben leírtuk) az (53) hasíték és (54) síncsatorna között lévő fokozatosan | kiszélesedő részhez jutott, az áramleszedő ; villája forgásánál a másodlagos vezetőt oly j módon forgatja, hogy az (50) kontaktus- i gomb a fővezetővel jön érintkezésbe. Az áramleszedő most már a másodlagos vezetőn csúszik és az (55) hasíték szabaddá tétele után és a szabaddá vált (55) hasítékon való áthaladásánál sem léphet föl szikra, miután a szemben fekvő másodlagos vezetékek egymással kapcsolva vannak és a villa egyik szára már kontaktusban van a másodlagos vezető szemben fekvő végével, mielőtt a villa másik vége az első másodlagos vezetőt elhagyná. Hogy a váltóknál és keresztezéseknél a fölső szakasz szilárdságát is nagyobbíthassuk, az (54) síucsatornákat a 10. ábra szerint oly módon emeljük föl, hogy a váltók vagy keresztezések az (55) csatorna koszorú fölfekvése következtében a váltó vagy keresztezés csúcsa kisebo mértékben vétessék igénybe. Mindeme berendezéseknek az a czéljuk, hogy az üzem rendkívül biztossá és gazdaságossá váljék és az ily módon berendezett pálya az alsó vezetékes elektromos vasútakkal szemben támasztható igéiteknek jobban megfelel, mint bármely más meglevő rendszer. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Alsó vezetékes elektromos vasút, jellemezve a csatornát képező csatornadarabok között beakasztott, profilált (37) f'üggesztőkarok által, melyeknek (39) és (46) karélyokkal fölszerelt szárvégei a csatornafalakra fekszenek és egyrészt a futósínnel az (53) csatornát képező és a keresztalakú (38) szár (41) karimáin megerősített (42) traverzzel, másrészt a T-alakú szár (46) karélyain megerősített futósínnel vannak összekötve. 2. Az 1. alatt védett elektromos vasútnál egy folytonos, a váltóknál és keresztezéseknél szikraképződésre okot nem adó vezeték, jellemezvekét, a szabadon fekvő (55) hasítéknál egymással szemben fekvő, vezető kapcsolatban lévő (49) másodlagos vezeték által, melyeket a meg nem szakított fővezeték táplál árammal, ha az áramlevevő áthaladásánál ez által elfordíttatnak és melyek kontaktus gombjai a fővezetőre nyomatnak. 3. Az 1—2 védett elektromos vasútnál az (56) váltónyelv tehermetesítése czéljából az (54) sínhorony emelése, hogy az a futókerék (55) koszorúját alátámassza. (2 rajzlap melléklettel.) HLU S ktfiazvfiNVTÁRSABÁG NYOMDÁJA FUDAPUSTUm